Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Szent Jobb Budapest

1051 Budapest, Hercegprímás utca 7

Szent Jobb képek

  • A Szent Jobbot rejtő ereklyetartó (fotó: Pasztilla (Terbócs Attila)) - Szent Jobb

Szent Jobb információk

A Szent Jobb

Az egyik legfontosabb magyar ereklye és egyik nemzeti jelképünk a Szent István Bazilikában őrzött Szent Jobb. Az első királyunk, Szent Istvánjobb kezének mumifikálódott maradványát tartalmazó díszes tartó és természetesen maga az ereklye az ország egyik legfontosabb emléke.
 
Az ország első királyának halálát követő trónviszály miatt exhumált holttest mumifikálódott jobb keze, mint ereklye a kincstár őrének a mai Erdély területén lévő birtokára – a ma is itt található település a Szentjobb nevet viseli – került. Évszázadokon át zarándokhellyé vált birtokról Fehérvárra, később Boszniába került majd közel 200 évre nyoma veszett.
 
Magyarországra ismét csak a 18. század végére került, miután az akkori tengeri kereskedelem egyik központjában, az Adria parti Raguzában találtak rá, hazakerülésének emlékét őrzi a Szent Jobb emléknap május 30.-án illetve innen ered az ünnepi körmenet hagyománya.
 
Hazaérkezése után sem nyugodhatott az ereklye. Először Budára került majd látszólagos Zsigmond kápolnai nyugalma a II. világháborúban szakad meg, mikor a koronázási jelvényekkel együtt egy salzburgi barlangba került. Hazakerülés után 1950-ig az angolkisasszonyok zárdájába került majd ez után érkezett meg jelenlegi helyére a Szent István Bazilikába.
 
Az 1980-as évek végéig páncélszekrényben őrzött Szent Jobb 1987-ben már méltó helyére a bazilika önálló kápolnájába került, és 1989-óta ismét az augusztus 20.-i körmenet fő látványossága.    



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Logó
Volt Marczibányi palota

A volt Marczibányi palota Budapest belvárosában található, 3 emeletes épület, mely klass...

Az ország legnagyobb harangját rejtő déli torony  -  budapesti Szent István Bazilika
Szent István Bazilika nagyharangja - Budapest

Bár maga a budapesti Szent István Bazilika is bámulatos méretekkel büszkélkedhet de az ig...

A Szent István Bazilika monumentális épülete
Szent István Bazilika

Budapest egyik leglátogatottabb nevezetessége, az egyik legfontosabb magyar ereklye, a Szent ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Máj 19

Kutya Világkiállítás
Kutya Világkiállítás, az év legrangosabb kutyás eseménye kerül megrendezésre Budapeste......
Budapest

Máj 19

Pannónia Fesztivál - PAFE
A hetedik etaphoz érkezik a PAFE 2013-ban, folytatva a szántódi hódítást és a külhoni v......
Fesztiválok Városa

Máj 19

Nemzetközi Dixiland Fesztivál
Nemzetközi Dixiland Fesztivál 2013. május 17-19. Salgótarján
Salgótarján

Térkép





Programok a közelben

1 Sziget Eye az Erzsébet téren
Logó

Sziget Eye bő egy hónapon át az Erzsébet téren! Június 8. és július 22-között a Szige...

2 Hay fesztivál bemutatja

Először érkezik a fesztivál színpadokat, kis klubokat és színháztermeket egyaránt megh...

3 Akvárium Klub programok

A 2012-es születés után aligha maradt bárkinek is kétsége, hogy az Akvárium Klubnak nem ...

Étel & Ital a közelben

1 Café Cathedral

Sok szeretettel várjuk Vendégeinket hangulatos környezetben a Bazilikánál, finom kr...

3 Dóm Étterem és Söröző

Budapest szívében, a csodálatos Szt. István Bazilika szomszédságában megbújó cs...

Szállás a közelben

1 Hotel Central Basilica superior Budapest

A Hotel Central Basilica *** superior a főváros egyik legújabb szállodája ,Budapest szív

2 József Attila Apartman Budapest

1-szobás-apartman/42 m2, max. 4 fő részére FEKVÉSE: pesti oldalon, a belváros szívéb...

3 AltraCasa Apartments

Az AltraCasa Apartmanok a legjobb apartmanokat kínálják a Duna Gyöngye fő látnivalóinak ...

Shopping a közelben

1 New York American Bistro
NEW YORK American Bistro

Tradicionális amerikai fogások, tényleg amerikás környezetben. Ha folyton fáj a fogad egy...

2 Metropolis Divatház

Cégünk 15 éve foglalkozik ruházati nagy- és kiskereskedelemmel. METROPOLIS Divatházak né...

3 Egészségház-Lipótvárosi Patika

A Belvárosi Szakorvosi Rendelővel szemben található egészségházunkban holisztikus gyógy...

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook