Minden ember legelső és egyben meghatározó színházi élménye még kisgyermekként a bábszínházhoz köthető, azon belül is sokaknak a már több mint 60 éves Budapest Bábszínház adott maradandó élményeket.
Közép-Európa legnagyobb bábszínháza
A Budapest Bábszínház fővárosunk legszebb útján, az Andrássy úton várja a felnőtt- és a gyermekközönséget egyaránt. A több mint 100 éves műemléképületben Közép-Európa legnagyobb bábszínháza működik, amely a legkorszerűbb színpadtechnikával és látvánnyal fogadja a nézőit. Ez a régi épület egyébként a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépülete, ahol 1949 óta a Budapest Bábszínház társulata, akkor még Állami Bábszínház is, helyet kapott. 1992-ben vette fel a társulat a Budapest Bábszínház elnevezést. 1994 óta a bábszínház igazgatója Meczner János.
Az épület negyedik emeletén található az úgynevezett Játszó-tér kamaraterme, melynek a könnyen változtatható nézőtere közel 100 nézőnek képes helyet biztosítani. A nagy színházterem 403 férőhelyes, ami azt jelenti, hogy szép nagy hangja lehet annak, amikor ennyi gyerek kiált fel egyszerre, hogy „Vigyázz ott a gonosz!”
Bábszínház felnőtteknek…
A Budapest Bábszínház a felnőtteknek szóló színvonalas és egyedi módon feldolgozott előadásaival kiérdemelte a nemzetközi hírnevet. Így világsikert aratott olyan drámák bábjátékával, mint Az ember tragédiája, a Csongor és Tünde vagy még sok más között a Szentivánéji álom. A komolyzenei művek átdolgozásai közül több igen jelentős is sikeres produkció került színpadra, úgymint Csajkovszkij Diótörője, vagy Mozart Varázsfuvolája. Ezeknél a zenés produkcióknál ma már megvalósult az elő zenekari játék a színpadon és létre jöttek olyan szórakoztató műfajok is, mint az első magyar bábopera, bábmusical és operett előadás is marionettekkel.
… és bábszínház a gyerekeknek is
A Budapest Bábszínház társulata a gyermekeknek szóló bábjátékaival arra törekszik, hogy minden korosztály érdeklődését kielégítse, így az egészen piciktől az iskolásokig, a magyar népmesék, és más regék világától a világirodalmi művekig lehet műsorokat válogatni a repertoárból.