Március 1-től újra
New Orleans Music Club néven várja vendégeit a Budapest Bár Mulató! A 6. kerületi Lovag utca 5. alatt ez a szuper szórakozóhely zenés és táncos estékkel idézi fel a rég elfeledett
mulatók és a több mint 100 éves hagyománnyal bíró kabaré világát.
A pesti éjszakában vár egy olyan hely, ahol pezsgős vacsora közepette perdülhetsz a parkettre! A New Orleans Club egy szuper hangulatú, magas színvonalú
étterem és szórakozóhely, ahol a remek koncertek, jazz előadóestek, swing, rock and roll és humoros produkciók gondoskodnak a szórakozásodról.
KONCERTEK, ZENÉS-TÁNCOS PROGRAMOK ÉS CIRKUSZ-SZÍNHÁZ A NEW ORLEANS CLUBBAN!
A New Orleans Club sikerzenekarok koncertjeivel, művészi táncbemutatókkal, fergeteges táncos estékkel és új szórakoztató showműsorral várja vendégeit a Lovag utca 5. szám alatt. Programok májusban a New Orleansban
Május 1. szerda20.00: A GYÖNYÖRBEN NINCS KÖZÉPÚT – ESZENYI ENIKŐ ELŐADÓESTJE
Az előadás egy kivételes atmoszférájú színházi csemege, aminek a középpontjában egy nő áll. Vagy egy nő, sok nőből összegyúrva, holdudvarában egy férfival, vagy egy férfival, sokból összerakva. A nő beszél és énekel a férfiról. Meg persze saját magáról, miközben híres tangók, sanzonok és operettek csendülnek fel. Kortárs női írók munkáiból válogatott Eszenyi, de persze neki is megvan a saját véleménye!
Jegyár: prémium: 3 800 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 18.30
Jegyek válthatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u. 5). vagy rendelhetők a +36 30 231 7922 –es telefonszámon!
Május 3. péntek
20.30: KEEP FLOYDING
A közelmúltban töltötte be David Gilmour, a Pink Floyd legendás gitárosa, dalszerzője és hangja a 67. életévét. Ennek okán május 3-án a New Orleans Club-ban nem kevesebbre vállalkozik a Keep Floyding, a Pink Floyd zenéjének magyarországi nagykövete, minthogy felidézze Gilmour eddigimunkásságát. A műsorban felcsendülnek majdszólómunkásságának és Pink Floyd szerzeményeinek legikonikusabb darabjai is.
Jegyár: elővételben: 2 200 Ft helyszínen a program előtt: 2 500 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 19.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 4. szombat
22.00: GROUP’N’SWING KONCERT – az első számú Swing & Boogie Show zenekar
Ezen az estén Magyarország első számú Swing & Boogie zenekara lép fel a Voice-ból is ismert Gájer Bálint énekessel. Zenéjükben a swing, a latin, a ballada és rock’n’roll legjava keveredik. Garantált akiváló zene, a vidám hangulat és lendületes tánc! A decemberi koncert bebizonyította, hogy a zenekar kitűnő otthonra talált a New Orleansban.
Jegyár: 1 500Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 20.00
Jegyek a helyszínen a program előtt válthatók!
Május 5. vasárnap18.00: GITÁR MÁGIA
A Gitár Mágia egy koncert-show, sok gitárral, más hangszerekkel és vizuális élményekkel. A Gitár Mágia megálmodója és házigazdája Bernáth Ferenc gitárművész. A műsorban Bernáth Ferenc és zenész-művész Barátai lépnek fel. Klasszikus gitárzene, Latin dallamok, Flamenco ritmusok, Jazz melódiák. Középontban a gitár!
Jegyás: elővételben 2 800 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 17.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 12. vasárnap19.30: DUPLICAPPELLA! – közös koncert az OCTOVOICE énekegyüttessel a jazz-acappella bűvöletében „BRÁVÓ, ZENÉS VACSORA!” címmel
A Jazzation 2005-ben alakult Budapesten; és ma Magyarország első számú, huszonéves művészek alkotta jazz-acappella együttese. Jelenlegi kvintettjében 2012 szeptembere óta manifesztálódik mindaz a magas szintű zenei tudás, acappella iránti elhivatottság és színpadi megformáltság, melyet a Jazzation név mint brand immáron nyolcadik esztendeje töretlenül képvisel.
A Jazzation külföldön a magyar kultúra nagykövete, itthon az acappella műfajának professzionális művelésén túl minél szélesebb körű népszerűsítését érzi küldetésének.
Az együttes 2013-ban ezért új sorozatot indít Duplicappella! címmel, melynek keretén belül hazai és külföldi acappella-formációkkal koncertezik együtt.
A Jazzation tagjai: Csernus Szilvi, Várallyay Katus, Kanizsa Gina, Fábián Attila Homor Máté
Az OCTOVOICE énekegyüttes 1998-ban alakult, jelenlegi repertoárján a jazz acappella gyöngyszemeivel a harmincas évek klasszikus swingjétől a mai modern irányzatokig. Az együttes többsége hivatásszerűen énekel és zenei pályán dolgozik. Tanulmányaik során különböző kórusokkal bejárták a világot Amerikától Görögországig, Hollandiától Olaszországig.
2013 május 12-én a Jazzation meghívására az OCTOVOICE – méltó nyitányként – elsőként lép a Duplicappella! sorozat színpadára. A két együttes New Orleans Clubban adandó közös koncertjét már előkészületeiben is óriási érdeklődés övezi: kultikus esemény és mérföldkő lesz ez a hazai jazz-acappella történetében.
Az Octovoice tagjai: Geiger Kinga, Sapszon Orsolya, Bódis Anikó, Pintér Mónika, Geiger György, Kálmán Tamás, Selmeczi János, Pintér Dömötör
Jegyár: elővételben: 1 200 Ft helyszínen: 1 500 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 18.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 16., 30. Csütörtök20.30: COCKTAIL CIRKUSZ - rendhagyó cirkusz-színház varieté
Könnyed szórakozás, ami kikapcsol, színház és cirkuszi csoda, ami elvarázsol.
Régen a varieték, a zenés, táncos, látványos szórakoztató műsorok a nagyvárosok életéhez tartoztak, így Budapest kulturális világát is színesítették. A varieté műfaja Európában jelentős változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben, melynek köszönhetően visszanyerte régi népszerűségét.
Áprilistól e sokak által szeretett műfaj egyik modern, megújított változata elevenedik meg a New Orleans Club műsorán. Egy olyan, - a varieté stílusjegyeit felsorakoztató színházi előadás -, mely a kabaré, a cirkusz, a tánc és a zene világát ötvözi. A CirkuSzínház produkció artistái az új cirkuszi forma jegyében ezt varázsolják hetente a New Orleans Club színpadára Cocktail Cirkusz elnevezésű produkciójukban.
A felnőttek cirkusza ez, - ami egyben egy szórakoztató színház és egy pazar showműsor is. Az artistaszámok - a légi- és párosakrobatika -, a zsonglőr-mutatványok és a látványos akrobatikus elemek mellett a résztvevők egy fordulatos történet szereplői is egyben. Csábítás, cselszövés és egy társulat összetartásának története elevenedik meg a színpadon. Ettől válnak a cirkuszi számok egy koktéllá, amely nem csak az italok, hanem a különböző sorsok, életek keveréke is. A műsor szereplői cirkuszművészek - akrobaták, zsonglőrök, bűvészek -, akiknek humoros, olykor izgalmas élete rajzolódik ki ebben a színpadi történetben zenével és lebilincselő látványelemekkel tarkítva.
Emődy a hiú bártulajdonos show-man és társulatának előadása szaltókkal tarkítva, édes-szerelmes akrobatikus tánccal fűszerezve, önfeledt zsonglőrködéssel megtűzdelve. Belesünk a “show-biznisz” csillogó világának kulisszája mögé, főhőseink színfalak mögött zajló történetébe.
Egy rendhagyó cirkusz-színházi varieté, amely hetente kerül bemutatásra a New Orleans klubban, minden csütörtökön április 11.-től.
Jegyár: 2 300 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 19.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
További jegyinformációkért hívja: +36 20 556 5762 -. es telefonszámot!
Május 17. péntek21.00: GÁJER BÁLINT EST – swing örökzöldek és jazz - sztenderek
Gájer Bálint, a TV2 legújabb tehetségkutatójának "ezüstérmese" különleges sármos énekhangjával az
egyik legjobb mai magyar jazz énekes, a magyar Michael Bublé!
Bálint és zenekara segítségével egy igazi romantikus táncos-zenés esten érezhetjük magunkat: a
műsorban Michael Bublé saját szerzeményei és feldolgozásai (Queen, George Michael, Ray Charles)
mellett felcsendülnek a tehetségkutatóban elhangzott nagyszerű dalok, illetve a Group'N'Swing zenekarral előadott szólódalok is helyet kapnak. Az elhangzó dalok egytől egyig ismertek a nagyközönség előtt, így a kellemes hangulat garantált, a táncolni vágyókat pedig a swing és a rock’n’roll pezsdítő ritmusai varázsolják el.
Jegyár: 2 000 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 19.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 18. szombat20.00: ÍR KOCSMASÓ
Olyan bulizenekarokat, közösségi hangulatot, hozzáillő ételt-italt kínál a KocsmaSóTM-sorozat, amire muszáj mozogni, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá, fesztiválszínpadoktól kocsmákig, bárhol. Ezeken az esteken minden korosztály önfeledt vidámságkúrát kap, nincs olyan ember, aki ne feledné a mindennapok feszültségét, és ki ne tombolná magát a koncerteken.
Program:
-
19.00 - ír gulyás - vacsora
-
19.15 - Éiri zenekar - tradicionális ír "asztali" zene
-
20.00 - Erin - sztepptánc-show
-
20.30 - Irish Music Jamboree - ír zenekar koncertje sztárvendégek: Turáni Csongor (M.É.Z.), Péter János (Firkin)
-
22.00 - Ír táncház
A Firkin zenekar által életre hívott Ír KocsmaSó lényege, hogy nem kizárólag koncertműsorként kalauzolja el a látogatókat az írek vidám világába, hanem a gasztronómia és a hangulat szintjén is bevonja a vendégeket az ír kocsmakultúrába.: kockás terítős asztal, az asztalokon sós mogyoró, ír whiskey, ír krémlikőr, ír sör és ír gulyás várja a nagyérdeműt, miközben néha ír táncos ropja kéznyújtásnyira az asztaloktól, és ha már a vendégsereg nem bírja tánc nélkül (mert ki az, aki képes órákat ülni egy ilyen hangulatban?), jön a táncmester, aki könnyedén táncba viszi a falábúakat is!
Jegyár: elővételben: 2 400 Ft, a heylszínen a program előtt: 2 900 Ft
Kapunyitás, vacsora: 18.30
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). és a jegy.hu oldalon, illetve, a helyszínen a program előtt.
Május 19. vasárnap21.00: Pedrofon Koncert
A 10 éves Pedrofon Magyarország egyedülálló Rock & Roll zenekara jelentős swing repertoárral.
A Hungária együttes, Komár László, Elvis Presley és a legnagyobb 50-es, 60-as évekbeli előadók leghitelesebb megszemélyesítői.Saját dalszövegekkel ellátott dalai pedig rendkívül népszerűek.IFA megy a hegyen című feldolgozásuk túllépte az egymillió néző számot.
Jegyár: 1 000Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 20.00
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen reggel 9-től este 7-ig (VI. Lovag u. 5.) és a helyszínen a program előtt.
Május 23., csütörtök19.30: BADÁR SÁNDOR: "Magyarok menni Bamako" Stand up és Mozi
Badár Sándor: stand up előadás és filmvetítés kalandos történetekről, megható pillanatokról, az útról -ahogyan Ők látták Afrikát...
Két őrült magyar - Badár Sándor és Kőváry Barna - elhatározza, hogy elindul egy őrült magyar rallyn a "Bamako"-n. Egyikük sem járt még Afrikában, nem beszélnek nyelveket, de bíznak a furfangos magyarok utazási szokásaiban, abban, hogy eddig is mindig élve értek haza.Ők sem számítanak rá, hogy - miközben egy összetett, nagyon kemény versenyen vesznek részt - egy izgalmas és színes filmet hoznak létre. Bőven van benne látvány, körömrágós percek, borzasztó fáradtság, na és a tárt karokkal váró Afrika.
Kultúrák és népek egymásra hatása Badár Sándor filmjében - Pataki Ádám operatőr kiváló tolmácsolásában.
Jegyár: 2 000 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 18.30
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 24. Péntek19.30: „NE BESZÉLJÜNK EGYSZERRE!”- Koltai Róbert zenés retrokabaréja
Koltai Róbert új improvizációs estjén a színész-rendező klasszikus kabaréfigurái mellett új dalok és új szövegek is megszólalnak. Darvas Ferenc, Koltai Róbert régi alkotótársa és barátja, zeneszerzőként és zongoristaként is közreműködik a produkcióban, de Dés László fantasztikus Patika-dalai is elhangzanak.
Az est harmadik és legfontosabb főszereplője a közönség, hiszen a műsor a nézők kívánságai alapján és aktív közreműködésével alakul majd! Ráadásul maga Illetékes "úrtárs" is elmondja az egészről a véleményét! A zongoránál: Darvas Ferenc
Jegyár: 2 000 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 18.30
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
23.00: GINA KONCERT
2009-ben alakult a zenekar a Kőbányai Zenestúdio falai között, amikor Gina, az énekesnő és Fodi barátja (a zenekar dobosa) kitalálta, ha már zenét tanulnak, miért ne lehetne zenekaruk itt az iskolában! Összeszedték a számukra megfelelő embereket és zenélni kezdtek! Számos helyen megmutatták már magukat és csináltak fergeteges bulikat leginkább a 80-as, 90-es évek funky és R&B zenéjére épülő repertoárral, de gyakran vesznek elő magyar slágereket is, hogy még több ember érezhesse jól magát ...Május 24 én is pont ez lesz a koncepció!
Jegyár: 1 000 Ft
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.
Május 25. szombat22.00: Componise – zenekarok versenye
Jegyár: 500 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 20.00
Jegyek a helyszínen a program előtt kaphatóak.
Május 27. hétfő
20.00: Operavacsora
Egy varázslatos vacsora operával körítve népszerű operaénekesek társaságában.
Terítéken:
A szeretet operája: A Varázsfuvola
Egy zseni, meg egy másik: Mozart és Da Ponte
Veszedelmes viszonyok: Puccini és a nők
A csábítás iskolája: Delila és Carmen
Akik a humorban nem ismertek tréfát: Rossini és Donizetti
avagy
Ripacsok életre halálra: Don Basilio és Don Pasquale
Jegyárak vacsorával: földszint: 9 900 Ft, galéria: 8 900 Ft
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). és a jegy.hu oldalon.
Május 30. péntek20.00: Karácsony János Trió: Áldd meg a dalt - akusztikus LGT műsor
Karácsony James, az LGT legendás gitárosa és énekese akusztikus hangzásban, modern hangszerelésben adja elő - kirobbanó energiával - az LGT slágereit. A barátaival összehozott örömzene olyan nagy sikert hozott egy balatoni Szt. István napon, egy multicég partiján és egy vidéki Magyar Dal Napján, hogy a csapat boldogan vállalta, hogy a 2013-as maratoni LGT-koncert után elindul az Áldd meg a dalt című akusztikus turnéra. Az energikus és kirobbanó hangulatú akusztikus trióban magas színvonalú zenésztársak muzsikálnak: Péter János (Firkin) fuvolán és Angler Ákos (exAnima Sound System) ütőhangszereken.
Jegyár: elővételben: 2 400 Ft, helyszínen a program előtt: 2 900 Ft
Kapunyitás, vacsora (a’la carte): 18.30
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen, munkanapokon reggel 9-től este 17-ig (VI. Lovag u.5). illetve, a program előtt.