Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

PeCsa Music Hall Budapest

1146 Budapest, Zichy Mihály út 14

PeCsa Music Hall képek

  •  - PeCsa Music Hall
  •  - PeCsa Music Hall
  •  - PeCsa Music Hall

PeCsa Music Hall információk

A PeCsa 1985-óta  jelenti a budapesti könnyzenei élet központját, megszámlálhatatlan -  egyetlen stílust sem hanyagoló - koncert és rendezvény kapcsolódik a túlzás nélkül legendás helyszín múltjához, jelenéhez és szerencsére jövőjéhez!

A mi PeCsánk

A 80-as évek elején kiderült, hogy a budapesti ifjúságnak édeskevés már a Budai Ifjúsági Park és egyre égetőbbé vált, hogy egy új, megfelelő méretű és minőségű ifjúsági szórakozóhely is kerüljön a város kínálatában. Nos erre az igényre érkezett a frappáns, azóta is töretlen népszerűségnek örvendő válasz 1985-ben Petőfi Csarnok – igen-igen, PeCsa – néven.

Nem kellett hosszú idő, hogy a hely az egyik legnépszerűbbé váljon a városban, hiszen az igen színes kínálatban mindig is jól megfértek egymás mellett a koncertek –sőt kisebb fesztiválok - kiállítások, a táncházak vagy épp klubok. Ehhez igen jó háttér a 6000 fős szabadtéri és a 2500 fős beltéri koncerthelyszín.

Bőven lehetne mit mesélni még a PeCsáról, hiszen itt működött a legendás Csillagfény diszkó, színpad padlóit pedig már olyan nevek koptatták, mint a Uriah Heep, Robert Plant, Iron Maiden, Jethro Tull, John Mayall, Black Sabbath vagy Matt Bianco… ha valahol, hát itt jogos a „ha ezek a falak mesélni tudnának” kifejezés

A 2000-es évekre egyre korszerűtlenebbé váló épület működése körül sok kérdés felmerült, de szerencsére mára már hátra dőlhetünk, hiszen a felújítás megkezdődött és immáron PeCsa Music Hall néven még sokáig szerezhetjük itt a jobbnál jobb élményeket!
 

Szöveg: Városom.hu / - ChY-
Adatforrás: pecsamusichall.hu

A PeCsa és környéke

A PeCsa Music Hall Budapest legjelentősebb parkjában a Városligetben található, ebből kifolyólag ha éppen korán is érkeztünk egy koncertre akad bőven látnivaló hiszen egy rövid sétával máris a Hősök terén vagyunk, de épp Ilyen könnyen megleljük a Városligeti Műjégpályát, a Vidámparkot vagy épp a fővárosi Állatkertet.

Ha pedig éhezünk, akkor a PeCsa éttermében folyamatosan megújuló étlapról válogathatunk vagy rendelhetjük a változatos menüt , az pedig nem is kérdés, hogy fogunk találni italt, amivel le is öblíthetjük. Szezonban ráadásul kerthelyiséggel, grill terasszal, olasz kézműves fagylalttal is bővül a kínálat


Szöveg: Városom.hu / - ChY-
Adatforrás: pecsamusichall.hu

A PeCSa Music Hall megközelíthetősége


Metró:
M1 – Mexikó út - Vörösmarty tér, leszállás,  Széchenyi fürdő

Troli:
70 – Kossuth tér - Erzsébet királyné útja, leszállás: Hermina út
72 – Arany János utca - Zugló Vasútállomás, leszállás: Erzsébet királyné útja
74 – Károly körút - Csáktornya park, leszállás: Erzsébet királyné útja
 
Villamos:
1 – Bécsi út - Lágymányosi híd, Pesti Hídfő, leszállás: Erzsébet királyné útja
1A – Bécsi út - Népliget, leszállás: Erzsébet királyné útja
 
Busz:
5 – Rákospalota, Kossuth utca - Pasaréti tér, leszállás: Erzsébet királyné útja
7 – Bosnyák tér - Budafok-Albertfalva vasútállomás, leszállás: Stefánia út
7E – Bosnyák tér - Kelenföldi pályaudvar,  leszállás: Stefánia út
173 – Újpalota, Nyírpalota út - Bornemissza tér,  leszállás: Stefánia út
173E – Újpalota, Nyírpalota út - Kelenföldi pályaudvar,  leszállás: Stefánia út

Nyugati pályaudvartól:
a 72-es trolibusszal.

Keleti pályaudvartól:
7-es, 7E, 173-as, 173E és 5-ös busszal a Hungária krt-ig, onnan 1-es villamossal vagy 72-es trolibusszal az Erzsébet királyné útjáig.
 
Déli pályaudvartól:
M2 metróval a Kossuth térig, onnan 70-es trolibusszal az Erzsébet királyné útjáig.
 
Éjszaka járatok:
901-es busz Óbuda - Vágóhíd, leszállás Erzsébet királyné útja
907-es busz Kelenföldi Pályaudvar - Örs Vezér tere, leszállás: Stefánia út
918-as busz Kelenföldi Pályaudvar - Óbuda, Bogdáni út, leszállás: Erzsébet királyné útja
973-as busz Újpalota, Szentmihályi út - Nagytétény, Chinoin, leszállás: Erzsébet királyné útja



Adatforrás: pecsamusichall.hu


Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

A Budapest Sportaréna (fotó: Hu Totya)
Papp László Budapest Sportaréna

Budapest legnagyobb rendezvényhelyszíne, a legnagyobb koncerteknek és programoknak otthont a......

A Hősök tere az Andrássy út felől
Hősök tere

A főváros egyik fő jelképe és egyben legismertebb és leglátogatottabb tere, az Andrássy......

Jó buli a korcsolyázás a Városligeti Műjégpályán
Városliget

A budapesti Városligetben a szép környezet mellett a megannyi látnivaló és kulturális, s......

Még több Látnivaló Budapesten

Közlekedési Múzeum

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a budapesti Városligetben található, amely hazá...

Jó buli a korcsolyázás a Városligeti Műjégpályán
Városliget

A budapesti Városligetben a szép környezet mellett a megannyi látnivaló és kulturális, s...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Szep 03

Barba Negra Track koncertek - Gramatik live
Gramatik (USA) Live feat. Wolfie & Rendben Man
Fesztiválok Városa

Szep 05

Budapest Park koncertek - Zagar, Anima Sound System
A magyar elektronikus zenei színtér két meghatározó zenekara, a Zagar és az Anima Sound System ...
Fesztiválok Városa

Szep 01

Vidor Fesztivál
A Vidor Fesztivál 2014-ben is biztos pontja a nyár végi mosoly és hangulat fakasztásnak, e......
Fesztiválok Városa

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Horrorlegendák élő társasjáték

Élő társasjáték - páratlan élmény egy exkluzív kialakítású helyen, utánozhatatlan ...

2 Dürer Kert programok

A Dürer Kert a 2014-es szezont sem tűkön üléssel fogadja, és nem kevés karcos koncerttel...

3 Rejtélyes Túra a Városligetben
rejtélyes túra budapest

Ki az a magyar, akit a világon mindenki ismer? Ki az akitől milliók rettegtek és milliók k...

Szállás a közelben

1 Mirage Fashion Hotel Budapest

Az elegáns, 4 csillagos Mirage Fashion Hotelnek 19. században épült bájos villa ad otthont...

2 Baroque Hostel Budapest

A Baroque Hostel a belvárosi forgatagtól egy karnyújtásnyira, mégis csendes, feltöltődé...

3 Tündér-Lak Apartman Budapest

Kiadó! Budapest XIV. kerületben a Városligettől pár percre kiadó 80m2-es 3 szobás ösz...

Shopping a közelben

1 Fővárosi Kézműipari Nonprofit Kft. Winner Gyáregység

Cégünk a Winner Sport, 1952 óta az alábbi termékekkel és szolgáltatásokkal várja kedve...

2 Könyvterjesztő Kft.

A Könyvnet egy internetes könyváruház, ahol a hazai kiadók könyvei mellett külföldi kia...

3 Segafredo Zanetti Hungária Kft.
Logó

eszpresszó piac kiemelkedő szereplője. Magyarországi leányvállalata 1993 óta előkelő h...

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook