Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Új Színház Budapest

1061 Budapest, Paulay Ede utca 35

Új Színház információk

Budapesten a gyönyörű szép Opera szomszédja az Új Színház épülete, amely 1907-ben épült Lajta Béla építész tervei szerint art-deco stílusban és eredetileg nem színházként, hanem egy Parisiana nevezetű mulatóként fogadta a közönséget.

Az Új Színház kalandos múltja

1919-ben a Revüszínház költözött az épületbe, amikor is már széksorokkal kezdett egy kicsit színházasabbá válni a hangulat. 1921-ben Vágó László építész terveinek köszönhetően kapott egy szép neobarokk átépítést, és ekkor már a Blaha Lujza Színház belsőtérbe páholysorok is fogadják a közönséget. 1925-től a Nemzeti Kamaraszínháza, majd simán Kamara Színház és később Andrássy Színház elnevezéssel működött. A negyvenes években is gyakori volt a név és az arculatváltás, Művész Színházból Úttörőszínház, majd az Ifjúsági Színház kamaraszínháza lett. Az ötvenes években a kor stílusa szerint lett átalakítva és felvette a Jókai Színház nevet. A hatvanas években nem meglepő módon új név és új homlokzat, 1962-ban Thália Színháznak nevezték el a színházat. A nyolcvanas évek végére szükségessé vált egy korszerűsítő felújítás, amelynek és a tervezőinek Kőnig Tamásnak és Wagner Péternek köszönhetően a színház visszakaphatta a sok átalakításon átesett, hajdan volt hangulatát. Így újracsodálható a Lajta Béla tervezte homlokzat és a Vágó László tervezte pompás neobarokk nézőtér.

Mára az Új Színház egy kiemelkedő kulturális intézmény, melynek kiváló önálló társulata és repertoárja szeretettel várja a közönségét. A színpadon a klasszikus és a kortárs magyar művek mellett igen népszerű külföldi darabok is teret kapnak, melyek között a felnőttek és a fiatalabb közönség is kedvére válogathat. A stílus tekintetében komédia, tragédia, abszurd és gyermekdarabok közül lehet szemezgetni.

Az Új Színház előadásai 2010-ben a Nagyszínpadon

  • Édentől keletre
  • A hattyú
  • Tisztújítás
  • Szentivánéji álom
  • Nyári kalandok
  • Még egyszer hátulról
  • Keleti PU.
  • Fogat fogért

Bubik István Stúdiószínpad előadásai

  • A királynő teste
  • Új ararát estek
  • Casanova Nuovo
  • Fém
  • Világszép Nádszálkisasszony
  • A Grönholm-módszer


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Nov 18

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Nov 22

VUJITY TVRTKO ELŐADÁSA
Egy lebilincselően izgalmas este a Föld körül Vujity Tvrtko-val. Az év motivációs előad......
Tatabánya

Nov 22

cabernet franc-ok csúcstalálkozója
A Villányi borvidék 2019-ben már ötödízben rendezi meg Villányban a cabernet franc-ok
Pécs

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Budapesti hajós vacsora
Logó

Budapesti hajós vacsora 3-órás sétahajózással, 4-fogásos menüsorral és választható

2 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

3 Rejtélyes Vacsora

VP_RVacsiLogo Interaktívabb, mint a mozi! Rövidebb, mint egy könyv! Izgalmasabb, mint egy.....

Étel & Ital a közelben

1 I’Occhio di Stile Bár és Étterem

Az Andrássy úti il Bacio di Stile koronájaként a I’Occhio di Stile Bár és Étterem a mo...

Szállás a közelben

1 Márti Központi Apartman Budapest

Ez a szép, kényelmes, frissen felújított lakás a város szívében, az Andrássy utat és ...

2 Aboriginal Budapest Apartments

Budapest belvárosában – a Deák tér és az Andrássy út közvetlen közelében – modern...

3 Unique Apartments Budapest

Századfordulós házban, igényesen felújított, ízlésesen berendezett, hangulatos, kétszo...

Shopping a közelben

1 Kryolan City / Euro-Cosimex Bt.

Professzionális sminkanyag kereskedelem, maszkanyag kereskedelem, Camouflaga sminktermékek fo...

2 Victor-Sport Kft.

ÜZLETPOLITIKÁNK: CSAK KIVÁLÓ MINŐSÉGET, MÉLTÁNYOS ÁRON. Ma már több mint 20 álland

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook