Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Komédium Színház Budapest

1054 Budapest, Tüköry út 5.

Komédium Színház információk

Az ötödik kerületi Tüköry utcában a kilencvenes évek elején egy pincelejáró fölé felszereltek egy napernyőt, amely az egykori "S Modell" üzletek formáját idézte. Lent egy színház nyílt 1991. október 14-én Slawomír Mrozek: Striptease-vel. Eperjes Károllyal, Gáspár Sándorral, Szabó Györggyel, Taub János rendezésében. A színház létrejöttekor a Komédium nevet nyerte. Szerencsés választás volt, mert minden műfajt magában foglalhat. Nem csupán a komédiát, ami talán az alapítók szeme előtt lebegett - pedig mennyire hiányzik egy ilyen színház! - de Verebes István jól tudott darabot választani, és ez eldöntötte a Komédium sorsát. Később a színház homlokzatáról és plakátjairól eltűnt egy névelő és két szó /KOMÉDIUM SZÍNHÁZ/ "A mai naphoz" 1993-ban ezzel az apróságnak látszó névhelyesbítéssel együtt, azért történt valami más is a Komédiumban, valóban színházzá vált a fővárosban. Az ország jövendő szellemi életét, majdan meghatározó, ma még diákság, a színház számára fontos közönség, mert ha "beszoktak" később gyermekeikkel együtt térnek vissza, ahogy ez a budapesti Katona József Színházban is történt.

Műsortervében a Komédium a közönségére épített, akik mindig és elsősorban "a színész" kedvéért járnak színházba. Az első előadás alapvetően meghatározta az arculatot, az értelmiség színháza lettünk, ha a művek hozzájuk szólnak. Kocsis István: Van Gogh-ja Cserhalmi Györgyöt adta nézőinknek. Ödön von Horváth: Pollinger kisasszony és a férfiak című műve Pap Verával, Maros Gáborral, Bodolay Géza rendezésében ősbemutató volt és újabb színt hozott, majd egészen fiatalok jelentek meg a színpadon: Kálloy Molnár Péter vezetésével Kálid Artúr, Tóth Gáspár András, és berobbant a SÖR, azaz Borgesson-Long-Singer-Shakespeare: Shakespeare Összes Rövidítve. Hatalmas sikerrel megy mind a mai napig, ugyan már a Buda Stage színpadán.
Forrás: Port.hu


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Gresham palota

A Gresham palota Budapest szívében, az V. kerületben, a Lánchídnál található. Jelenleg ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Színházak,

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 31

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 31

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Goldapartmen Budapest

A Goldapartmen Budapest központjában az V. kerület (Lipótváros) kedvelt történelmi belv

2 Apartman Duna Budapest

Budapest szívében, a híres Four Season szállodától 3 percre, a Dunától kőhajtásnyira,...

3 Cseke Apartman Budapest

Cseke Apartman a magyar főváros szívében! Budapest centrumában, néhány száz méterre a...

Shopping a közelben

1 Metropolis Divatház

Cégünk 15 éve foglalkozik ruházati nagy- és kiskereskedelemmel. METROPOLIS Divatházak né...

3 Egészségház-Lipótvárosi Patika

A Belvárosi Szakorvosi Rendelővel szemben található egészségházunkban holisztikus gyógy...

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook