Az Andrássy út
Terézváros ütőere,
Budapest legpatinásabb útja és nem mellékesen 2002 óta, az alatta futó
Millenniumi Földalatti Vasúttal, azaz a
Kisföldalattival együtt a
világörökség része a
6. kerületi Andrássy út. A több mint két kilométeres út a
belváros szívét, a
Deák Ferenc teret köti össze a
Hősök terével.
A neoreneszánsz út álma
1870-es évek, lapozgatom a reggeli újságot. Örömmel csillan fel a szemem egy cikken: ’
Andrássy Gyula miniszterelnök egy új sugárút terveivel állt elő’. Boldogságom nem véletlen, hiszen pont a munkahelyem és a lakóházam között. Eddig a zsúfolt
Király utcán jártam de bevallom nekem kerülő és még lusta is vagyok.
Már 1871 van és én már a csodálatos új úton lépkedem. Örülök, mert tovább alhatok, de nagyon kietlen a látvány egy jó sétához. Üres telkek sora és néhány rossz hírű lebúj köszönt csak sétáimon.
Eltelik még egy év is mire elkezdődnek a nagy építkezések, eddigre a város már hangos az újabb hírektől: az új sugárutat egy még grandiózusabb út, a város pesti szívét körbe ölelő út, a
Nagykörút fogja keresztezni. Nehéz elképzelnem is, hiszen ahol találkoznak ott még csak egy hatalmas gödör tátong. ’
Oktogon tér’ mondogatják…
Egy kávéházban két ismert tervező, Ybl Miklós és Linczbauer István lázas beszélgetését hallgatom. ’1877-re felépülnek az utca házai’? ’Tíz év múlva, 1882 re pedig a környező utcák is beépülnek’? Bajuszom alatt mosolygom, számomra ez annyira hihetetlen.
Furcsa, de pár év múlva igazam lett. Persze nem a hihetetlen éleslátásomnak volt köszönhető, hanem a század végének válsága csak-csak utolérte a fővárost is. Hogy még is ismét lázasan folynak az építkezések az az irigyelt felsőosztálynak köszönhető.
Sétáimon úgy éreztem magam már, mint egy fűúri bálon. A rossz hírű helyeket lebontották és valóságos divattá vált a Sugár úton építkezni. Szili Kálmán, Szemlér Mihály, az Erdődy, Keglevich, Dessewffy és Zichy grófi családok kúráit csodálom nap-nap után. 1885-re egy talpalatnyi föld sem maradt már szabadon.
Ahogy a tizedfordulón megállok az utca egyik végén, hirtelen fura vihar ragad magával. Egyre gyorsulva látom az éveket elröppenni. Elámulok az 1898-ra két év alatt elkészült földalatti vasúton és bámulom a csodájára járó tömegeket. Lapokként pörögnek az évtizedekkel az utca névtáblái: Sugár út, Andrássy út, Sztálin út, Magyar Ifjúság útja, Népköztársaság útja majd ismét Andrássy út.
Nézem, ahogy a lovas kocsikat felváltják az omnibuszok, a földalatti vasút, az autók. Az utat macskakő helyett aszfalt futja be mint falakta repkény. Ahogy lassul a képek áradata, hatalmas felvonulásokat, tüntetőket, óriási utcabált, kamionokról dübörgő és zenére táncoló fiatalokat, mozgóképként változó üzletneveket és virágként kibomló követségi zászlók sorát látom.
Hirtelen minden olyan ismerős, egy pillanatra még hallom azt a furcsa dübörgést, látok fiatalokat különös négykerekú léceken majd a lovas kocsi rázkódására végképp magamhoz térek. Kiszállok, a kapun befelé még eltűnődöm milyen furcsa álmom volt, elmosolyodom a földalatti vasút gondolatán és hitetlenkedve ízlelgetem ’Andrássy út’... Ugyan ki nevezne el rólam utcát?
Az Andrássy út közvetlen környékének nevezetességei:
