Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Belvárosi Plébániatemplom Budapest

1056 Budapest, Március 15. tér

Belvárosi Plébániatemplom információk

Belvárosi Plébániatemplom 

A pesti belváros szívének egyik dísze, és hazánk történelmének hajnaláig visszanyúló múltjával Budapest egyik legrégebbi épülete az Erzsébet híd pesti lábának szomszédságában magasodó Belvárosi Plébániatemplom.
 
A ma már közel évezredes templom – a források szerint már 1046-ban az e helyen álló templomba temették az ország egyik első püspökének Gellért püspöknek a földi maradványait – a 14. században Zsigmond király támogatásával kapott gótikus külsőt, majd Mátyás király idejében kibővítették, a török időkben pedig, mint annyi templomunkat, mecsetté alakították át.   
 
Az ország visszafoglalása után a templom barokk felújítása az 1740-es évekre készült el és bár azóta többször is felújították – viszont a városi legenda, hogy az Erzsébet híd építésénél az épületet elmozdították nem igaz – a következő rendbehozatal, főként a plébániatemplom külsején már erősen esedékes.
 
A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom a Belvárosi Plébánia öt templomának egyike és a négy másik, nem kevésbé gazdag múltú templommal – Belvárosi Ferences Templom, Angolkisasszonyok Temploma, Szervita Templom, Egyetemi Templom – alkotja a budapesti belváros vallási életének gerincét.  
  
A katolikus templom a vallási életben betöltött meghatározó szerepe mellett nem kevés történelmi pillanat tanúja is volt, királyi eljegyzések, a Szent Gellért püspök ereklye elhelyezése vagy Liszt Ferenc csodálatos előadása gazdagítják a templom történelmét.
 
Bár külseje erősen igényelné a felújítást a Belvárosi Plébániatemplom így is impozáns látványt nyújt, és a közvetlen közelben lévő Duna korzón, a Váci utcán, vagy a Ferenciek terén sétáló turisták nem szívesen hagyják ki a múlt eme csodálatos emlékének megtekintését.    
 

 



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Egy részlet a Váci utca hangulatából (fotó: Csörföly)
Váci utca

A város legismertebb bevásárló- és sétálóutcája, a hungarikumok, világmárkák és az...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Máj 25

Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban
Tiéd a porond! – Gyereknap a Savoya Parkban 2013. május 25-én egész napos gyermekprogramok várj...
Budapest

Máj 24

Megarock Fesztivál
A Megarock 2013-ban folytatja a 2012-ben megkezdett sort, és ismét két, masszív rock felhoz......
Fesztiválok Városa

Máj 24

Tatai Patara
2013. május 24-26. között kerül megrendezésre a hatodik Tatai Patara...
Tatabánya

Térkép





Programok a közelben

1 Murder - A Gyilkos Tárlat
Murder - A Gyilkos Tárlat

Áll leejtés, tág pupillák, letaglózó látvány...igen ezt ígéri a Murder – A Gyilkos ...

2 Sziget Eye az Erzsébet téren
Logó

Sziget Eye bő egy hónapon át az Erzsébet téren! Június 8. és július 22-között a Szige...

3 Egykettő Fröccsliget

Májustól októberig újra birtokba vehető a belváros egyik legimpozánsabb kerthelyisége, ...

Étel & Ital a közelben

1 Legends Sports Bar

A Legends Sports Bar Budapest első „igazi” sport bárja.

2 Mátyás Pince Étterem

A Mátyás Pince Étterem, Budapest egyik leggazdagabb múltú étterme, mely 1904 óta ...

Szállás a közelben

1 Régiposta Apartman Budapest

1-szobás-apartman/37 m2, max. 2 fő részére FEKVÉSE: pesti oldalon, a belváros szívéb...

2 Animation City Hostel

Animation City Hostel egy teljesen új szálláshely Budapest történelmi belvárosában. Csup...

3 Best Apartments Budapest

Apartmanjaink Budapest belvárosában, az V. kerületben, a jól ismert és népszerű sétál

Shopping a közelben

1 Vass László Kézimunka Cipőkészítő Kft.

Üzletünk Budapest belvárosának szívében, a Haris köz 2. szám alatt található. Vevőin...

2 The Imperator Restaurant

A The Imperator 2008-ban nyitotta meg kapuit a vendégközönség előtt. Az V. kerület szív

3 Feszl Optika

optika, szemüveg, kontaktlencse, szemvizsgálat, látszerész, szemüvegkészítés, multifok

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook