Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Gellért Gyógyfürdő Budapest

1118 Budapest, Kelenhegyi út 4

Gellért Gyógyfürdő információk

A budai Gellért Gyógyfürdő

Budapestgyógyvizei világszerte híresek épp ezért nem meglepő, hogy olyan csodálatos és széles körű szolgáltatásókat nyújtó termál- és gyógylétesítmények épültek itt, mint a budai Gellért Gyógyfürdő.
 
A Nemzetközi Balneológiai Társaságnak is székhelyt adó intézmény már 1918 óta várja látogatóit. A főváros 30-as években fürdővárossá történt ’kinevezése’ további fellendülést hozott az amúgy sem népszerülten gyógyfürdőnek.
 
Az évtizedek során számos alkalommal  átalakított és felújított épület mindig követte a korok igényeit, így szolgáltatásaival és kényelmével mindig naprakészen igazodott a vendégek igényeihez úgy, hogy mindeközben a hazai fürdőkultúrahagyományait is híven őrizte.
 
A Gellért Gyógyfürdő 13 medencével várja agyógyvizek és termálvizek szerelmeseit. Pezsgőfürdű, ülőfürdő, kültéri hullámfürdő, kültéri ülőmedence, külső gyermekmedence és a  nyolc termálmedence adja a fürdő igazi értékét.   
 
A Gellért-hegyi források táplálta vízek többek közt gazdagok nátriumban és fluoridionban melyek kíváló gyógyírek keringési zavarokra, izületi gyulladásokra, gerinc és porckorong bántalmakra, idegzsábára  és érszűkületre illetőleg párásítva asztmás és hörghurutos panaszokra. .
 
Természetesen a fürdő szolgáltatásai közt megtaláljuk a wellness és kozmetika, fodrászat, naturista napozó, fogászat, büfé vagy valutaváltás lehetőségeit is sőt záróra után rendezvények tartására is lehetőség van, így midnen korosztály megtalálhatja számításait a budai Gellért Gyógyfürdőben .   
 
 
További információk a megadott elérhetőségeken!
 

 

Tömegközlekedéssel
18-as, 19-es, 47-es és 49-es villamossal, valamint a 7-es, 7A és a 86-os autóbusszal.

Autóval
A Gellért Gyógyfürdő a város központjában, a Duna jobb partján, a Szabadság híd budai hídfőjénél épült.

Parkolás
Kedvezményes parkolási lehetőség a Gellért fürdő vendégeinek a XI. ker. Kemenes utca 10. szám alatt (a napozó terasz oldalán) található parkolóban (240,- Ft/óra). Kérjük, hogy parkolójegyét a fürdő pénztárában pecsételtesse le, a kedvezmény csak így vehető igénybe.

Gellér Gyógyfürdő árak 2013

A Gellért Strandfürdő nyitásának várható időpontja: 2013. április 20.

Árak, 2013. január 7-től

NapijegyekÁrak (Ft)
HétköznapHétvégén
Felnőtt belépő (szekrényes) 4 900 Ft 5 100 Ft
Felnőtt belépő (kabinos) 5 300 Ft 5 500 Ft
Gyermek belépő (szekrényes) 3 100 Ft
Gyermek belépő (kabinos) 3 300 Ft
 
BérletekÁrak (Ft)
15 alkalmas csoportos bérlet szekrényes 49 100 Ft
15 alkalmas csoportos bérlet kabinos 52 500 Ft
50 alkalmas bérlet szekrényes 156 800 Ft
50 alkalmas gyógyfürdő bérlet kabinos 171 000 Ft
50 alkalmas csoportos bérlet szekrényes 166 600 Ft
50 alkalmas csoportos termál bérlet kabinos 174 900 Ft
A bérletek nem névre szólóak és a vásárlástól számított egy évig érvényesek.

Szolgáltatások árai 2013. január 7-től

SZÉP Kártyát elfogadó.
 
OEP-es szolgáltatások kiegészítő díjaÁrak (Ft)
Gyógyvizes gyógymedence 1 300 Ft
Gyógyvizes gyógymedence (közgyógy) 900 Ft
Iszapkezelés 600 Ft
Súlyfürdő 600 Ft
Szénsavas kádfürdő 600 Ft
Orvosi gyógymasszázs 800 Ft
Vízalatti vízsugármasszázs 600 Ft
Komplex nappali kórház napidíja 1 100 Ft
Komplex nappali kórház napidíja (közgyógy) 900 Ft
Fürdési idő csak medencefürdő esetén: 2 óra, medencefürdő és egyéb szolgáltatások esetén 3 óra.
Túlfürdési díj: 2.500 Ft
 
AKADÁLYMENTESÍTETT
A felnőtt szekrényes jegy egész napos használatra szól 14 éves kor felett.
A gyermek szekrényes jegy egész napos használatra szól 2 - 14 éves korig.
0-2 éves korig a belépés ingyenes.
12 éves korig csak felnőtt kísérővel, felnőtt jegy vásárlásával lehet kiadni a gyermekjegyet.
 
Minden nap: 06:00 - 20:00
2013. január 1-től: MINDEN NAP KOEDUKÁLT


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Logó
KIÁLLÍTÁS

Szekeres Imre EGÉR A TEMPLOMBAN c.kiállítása 2012.04.07.18 h -tól 2012.05.12-ig Budapest L...

A Szent Gellért tér felülnézetből, még a metróépítés megkezdése előtt (fotó: Andrew Bossi)
Szent Gellért tér

A Gellérthegy lábánál kialakított terület, a Szabadság híd budai hídfőjének a tere a...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 31

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 31

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Kalmár Panzió Budapest

A Panzióról Az elegáns Kalmár Panzió az egykori gróf Teleki Pál miniszterelnök villáj...

2 City Hostel Hill Budapest

City Hostel Hill a Gellért hegy lábánál, csendes helyen található, mindössze néhány pe...

3 Citadella Vendégház Budapest

Jó levegő, mediterrán hangulat és növényzet a város szívében - ez nem lehetetlen! Fé...

Shopping a közelben

1 Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár
Bambuszliget Japán Étterem - Takebayashi kóstoló hajó 2 fő részére

Budapest belvárosában a Bambuszliget Japán Étterem & Sushi Bár a japán konyha legfensége...

2 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet

számítástechnika, automatizálás, MTA, kutató intézet, tudomány

3 Szkítia Könyvesbolt

A budapesti Szkítia Nemzeti Könyvesbolthálózat négy boltja a magyar történelemmel, kult

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook