Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Óriás koncert 2013

Akvárium 1051 Budapest, Erzsébet tér 14.

Óriás koncert információk

Szívküldi az Óriástól és Hó Mártontól!

A hazai rockzenekarok egyik rendkívüli színfoltja az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó budapesti Óriás, vendégük a zenei újságírók kedvence, Hó Márton és együttese.
 
 
ÓRIÁS
 
A háromtagú együttes a hazai indie-gitárpop ma már szinte legendásnak nevezhető zenekara, az Annabarbi feloszlása után alakult 2005 végén. Az Óriás tulajdonképpen “heti egyszeri örömzenélésnek” indult - melynek keretében Örményi Ákos és Egyedi Péter a Kispál és a Borz akkori dobosával, Mike Zweckerrel hangoskodott jókat. Aztán 2006 márciusában már Hortobágyi Lászlóval, az Isten Háta Mögött dobosával próbált a két magasnövésű, nyártól pedig koncertezésbe, valamint első felvételei rögzítésébe kezdett a trió. 2007 márciusában Hortobágyi helyére érkezett a dobok mögé Nagy Dávid, a zenekar pedig belekezdett bemutatkozó nagylemezének munkálataiba.
 
2008 őszén jelent meg a trió szép reményekre jogosító debütáló albuma, a Jön., melynek legismertebb slágeres/klipes száma a Fát dönteni. 2009 folyamatos koncertezést, még egy videoklipet (Az a kellő hő) valamint egy új tagot (Hortobágyi László – ezúttal billentyűn) hozott, 2010-ben pedig a groeningeni Eurosonic fesztivál után Az egyikben ott c. kislemez érkezett a címadó dalra készült ügyes videoklippel együtt, ami kutyaszemszögből mutatja be az Óriás-létet. A nyári tömött fesztiválszezon után ősszel októberben érkezett a második Óriás korong, a Példák Hullámokra, amelyet az év végén számos sajtóorgánum (Pesti Est, Radiocafé, Recorder.hu) az év legjobb magyar lemezei közé választott. 
 
A következő évben számos koncert (budapesti kollégium-turné a Turboval, számos vidéki klub buli a 30Y-nal, valamint az összes jelentős nyári zenei fesztivál) következett, majd ősszel egy új EP felvételeibe kezdett az Óriás. A Gondalapos címre keresztelt anyag producere Takács Zoltán Jappán, a zenei rendező segédje Varga Ádám volt a 30Y-ból, a Mindenki Írja c. dalban pedig Papp Szabi (Supernem) vendégeskedett. A zenekar a novemberi megjelenésre két klipet is készített, ráadásul azokat egy rendkívüli ötlet alapján valós időben, egyszerre, egymással párhuzamosan forgatta le. Az Erősebben szorítsd, valamint a Mindenki Írja kisfilmjei több ponton is kapcsolódnak, egymásba fonódnak, a főbb szereplők pedig mindkét klipben feltűnnek.
 
2012 egy különleges akusztikus koncerttel, a Nanushka Párnazenével indult, majd az Óriás is részt vett a Lípótszentmiklóson megszervezett Hóóórukkon, az első zenés sítáborban, olyan illusztris bandák társaságában, mint a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a 30Y, vagy a Subscribe. A zenekar tavaszi turnéját az Esti Kornél zenekarral bonyolította. Júniusban a zenekar egy nem mindennapi stúdiókoncert felvétellel jelentkezett, melyet a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban rögzítettek olyan vendégekkel, mint Papp Szabi a Supernemből vagy Beck Zoli a 30Y-ból.
 
 
HÓ MÁRTON ÉS A JÉGKORSZAK
 
Minden zenekarnak megvan a maga története. Ez a történet 2009 decemberében indult, amikor is Hó Márton feltöltötte első, hétszámos EP-jét a netre (Kiadatlan Felvételek címmel).2010 tavaszán Márton felkerült Péterfy Bori & Love Band szülinapi maxijára két feldolgozással (Szembogár, Téged Nem), ezután a dalok már nem csak online, hanem kétakkordos, kétszál akusztikus gitárra hangszerelt koncerteken is terjedtek.
 
Minden zenekarnak megvan a maga fejlődéstörténete. Az egyszemélyes projekt aztán egy év alatt zenekarrá bővült: megszületett a Jégkorszak, melynek tagjai Szőke Barna, a Qualitons gitárosa, Horváth Kristóf (basszus) és Gulyás Kristóf (dob) lettek. Az első koncertet ebben a felállásban 2010. december 27-én adták a West-Balkánban, majd 2011 elejétől már rendszeresen koncerteztek a legmenőbb pesti és vidéki klubokban és több jól ismert hazai zenekar (Heaven Street Seven, Péterfy Bori & Love Band, Velőrózsák) vendégeként. A zenekar első négyszámos EP-je 2010. december 6-án jelent meg Szeles Mónika címmel.
A Hó Márton és a Jégkorszak zenekar első nagylemeze 2011 októberében, Halloween napján jelent meg Dalok a fürdőszobából címmel ingyenesen letölthető formátumban. Kétakkordos, minimál lo-fi dalok a fürdőszobából teljes zenekaros hangszereléssel – nagyjából így írható le röviden a Jégkorszak.
 
Az album producere a több jól ismert hazai produkciót (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band, Amorf Lovagok) is irányító Tövisházi Ambrus volt, a teltházas lemezbemutatóra 2011. december 10-én került sor a Roham Bárban. A lemez kiváló kritikákat és nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Márton felkerült a 2011-es Cool Listára, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy az egyik zenei honlap, a Quart beválasztotta a Négy évszak: tél, tél, tél, tél című számot 2011 legjobb magyar dalai közé. 2012 elején a Jégkorszak meghívást kapott az MR2 Akusztikba.



Óriás koncert 2013, Budapest - Akvárium Klub

Kezdés: Február 14., 20.00
Vendégzenekar: Hó Márton és a Jégkorszak
Belépő: 1000 Ft




Az Akvárium Klub további programjai >>>


Sajtóanyagért köszönet az Akvárium Klub csapatának!


Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Akvárium Klub

Az Erzsébet téri Gödör helyére 2012-ben egy megújult klub és kultur-bázis települt, é...

Fotó: Temesi Ádám
Compact Disco koncert

Hosszabb kihagyás után újra Budapesten ad önálló koncertet a Compact Disco. A zenekar feb...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Máj 09

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Máj 09

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Anker Hostel Budapest

VI. kerület Deák Ferenc tértől 1 percre, Anker közben kiadó nappali+2 hálós igényesen ...

2 Anker Apartman Budapest

Teljesen felújított, modern, 2 hálószobás, légkondicionált, apartman Budapest szívében...

3 Deák Hostel Budapest

Hostelünk Budapest belvárosának a szívében helyezkedik el, ezért nyugodt szívvel állít...

Étel & Ital a közelben

1 TERMINAL Étterem
Belsőnézet

Étterem az egykori buszpályaudvar helyén, kortárs magyar és fúziós konyha, gasztrokaland...

2 Fröccsterasz

A belváros szívében, az Erzsébet téren, a régi buszpályaudvar területén, az utasellát...

3 Le Bourbon étterem

A Le Meridien Budapest elegáns étterme, a Le Bourbon, a lüktető belváros szívében talál...

Látnivalók a közelben

1 Földalatti Vasút Múzeum

A Földalatti Vasúti Múzeum a Közlekedési Múzeumhoz tartozó múzeumi kiállítóhely, ame...

2 Deák Téri Evangelikus Templom

Nevéből is adódóan Budapest Deák Ferenc terén találjuk a Deák téri evangélikus templo...

3 Deák Ferenc tér
A Deák Ferenc tér kultuszhelye

Budapest szívének legfontosabb tere, az Andrássy út kezdőpontja és az egyik legfontosabb ...

Shopping a közelben

1 Hard Rock Cafe Budapest
Hard Rock Cafe Budapest

Hölgyeim és Uraim, végre, sok-sokévnyi várakozás után, a Váci utcában megnyitott a Har...

2 New York American Bistro
NEW YORK American Bistro

Tradicionális amerikai fogások, tényleg amerikás környezetben. Ha folyton fáj a fogad egy...

3 Legrand

A Le Grand a belváros szívében, a Vörösmarty téren helyezkedik el. Vendégeinket átlagon...

Megosztom



Program, esemény kereső Budapest

Partnereink




Facebook