Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Budapest / Programok / Kultúra / Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2013

Millenáris 1024 Budapest, Fény utca 20-22 -

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál információk

Az idei a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2013. április 18. és 21. között a Millenáris épületeiben várja az érdeklődőket. Ez immáron a 20. jubileumi alkalom, hogy a könyvfesztivál vendégül láthatja a világ jelentős irodalmi alkotóit, írókat és költőket. Minden évben új díszvendég kerül bemutatásra, így 2013-ban a díszvendég Olaszország lesz, az olasz kultúra, könyvkiadás és kortárs irodalom bemutatásával.
A Könyvfesztivál extra nemzetközi méreteket ölt, hiszen az olasz vendégek mellett 25 országból érkeznek írók.

A könyvfesztivál keretein belül 13. alkalommal lesz megrendezve az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja is. A látogatók a rengeteg könyv között mintegy 300 program közül mazsolázhatnak.

Programok a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

  • Író-olvasótalálkozók
  • Felolvasások
  • Dedikálások
  • Irodalmi estek
  • Könyvpremierek
  • Művészkönyv-bemutatók
  • Kerekasztal-beszélgetések
  • Koncertek
  • Színházi bemutatók
  • Kiállítások
  • Filmvetítések
  • Gyereksarok
  • Könyvszakmai és üzleti fórum, konferenciák
  • Könyvtáros Klub szakmai fórum

A fesztiválon 25 ország közel 100 neves alkotója valamint 400 magyar ajkú író, tudós és művész lesz jelen.


Kép forrása Wikipédia szerző Vadaro

A 2013-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál letölthető programfüzete


A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programjai

Április 18., csütörtök

 
15.00–15.45
Teátrum
Ünnepélyes megnyitó
A könyvfesztivált Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitja meg
A díszvendég Olaszország részéről Maria Assunta Accili Sabbatini, Olaszország magyarországi nagykövete mond köszöntőt
Közreműködnek a firenzei konzervatórium növendékei
 
16.00–17.00
Teátrum
Pódiumbeszélgetés a könyvfesztivál francia díszvendége, Michel Houellebecq és Forgách András között
 
17.00–17.45
Teátrum
 
A Budapest Nagydíj átadása
Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése díját Tarlós István főpolgármester adja át Michel Houellebecq-nek
Laudációt mond: Bartis Attila
 
18.00
B1 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
A díszvendég Olaszország standjának ünnepélyes megnyitója
Fogadás
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)

 

 

Április 18., csütörtök
Külső helyszínen zajló programok

 
12.00–13.30
Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium
1117 Budapest, Baranyai u.
16–18.
 
Rendhagyó irodalomóra
Résztvevők: Linn T. Sunne és Arne Svingen norvég írók, valamint fordítójuk, Kovács Katáng Ferenc
(Magyar Olvasástársaság, NORLA, Napkút Kiadó, PONT Kiadó)
 
14.30–15.30
Francia Intézet Budapest
1011 Budapest,
Fő u, 17.
 
Françoise Dolto A kamaszkor védelmében című könyvének bemutatója
(Budapesti Francia Intézet, PONT Kiadó)
 
16.00–17.30
Európa Pont
Millenáris
1024 Budapest,
Lövőház u. 35.
 
Kedvenc európai regényeink 2012-ben – hat kiadó egymás regényeiről
Résztvevők: Gondolat Kiadó, Göncöl Kiadó, L'Harmattan Kiadó, Libri Kiadó, Scolar Kiadó, Typotex Kiadó
Moderátor: Votisky Anna
 
 
17.00–19.00
Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest, Molnár u. 11.
Linn T. Sunne Tolvaj a hegyen és Arne Svingen Hubert kalandja című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerzők és Kovács Katáng Ferenc fordító
A helyszínen kiállítás tekinthető meg az illusztrátorok, Pávai Tamara és Vincze Judit munkáiból
(Magyar Olvasástársaság, NORLA, Napkút Kiadó, PONT Kiadó)
 
 

Április 19., péntek

Termekben és standokon zajló programok

 
10.00–18.00
Gyerek-
(b)irodalom
Rajzpályázat a Meseutca kuckójában
A helyben készült rajzokat kiállítjuk, és a könyvfesztivál után a Meseutca szerkesztősége elbírálja, ki lehet az a három szerencsés nyertes, aki ajándékkönyveket kap a frissen megjelent gyerekkönyv újdonságokból!
(meseutca.hu)
 
10.00–18.00
Gyerek-
(b)irodalom
 
LaQ – Több, mint játék Japánból
A Líra innovatív és kreatív játékbemutatója
A 3 éves kor feletti gyerekeket és szüleiket várjuk egy közös játékra.
(Líra Könyv)
 
10.00–19.00
B 6 stand
 
Háttérbeszélgetések az izraeli irodalomról ismert írók és szakértők közreműködésével
(Izrael Állam Nagykövetsége)
 
10.00–11.00
Kner Imre terem
 
A '70-es évek francói Spanyolországának útjain egy Cápa Citroënnel
Beszélgetés a Mellékutakon című regény megjelenése alkalmából
Résztvevők: Ignacio Martínez de Pisón szerző és Pávai Patak Márta fordító-kiadó
Moderátor: Kovácsy Tibor újságíró
(Patak Könyvek)
 
10.00–11.00
Gyerek-
(b)irodalom
 
Rendhagyó irodalomóra, amelyen a gyerekek belelapozhatnak a legfrissebb gyerekkönyvekbe
Előadó: Széni Katalin, a Meseutca felelős szerkesztője
(meseutca.hu)
 
10.30–13.00
Osztovits Levente terem
Tartalmak a digitális térben – digitális jelen-lét
Moderátor: Dr. Tóth Máté, Országos Széchényi Könyvtár Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály
Köszöntőt mond Bakos Klára, az MKE elnöke
Közgyűjteményi tartalmak és az NKA
Előadó: Dr. Kenyeres István, az NKA Közgyűjteményi Kollégium vezetője
Új dimenzió a tartalomszolgáltatásban
Az Arcanum Digitális Tudománytár 2, napilapok és 3D-s történelmi térképek bemutatása
Előadó: Biszak Sándor ügyvezető igazgató, Arcanum Adatbázis Kiadó
Az Educatio új tartalomfejlesztései
Előadó: Markója Szilárd könyvtárigazgató, Országgyűlési Könyvtár
Digitális írástudás, digitális kompetenciák a statisztika tükrében
Előadó: Eszenyiné dr. Borbély Mária egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék
Digitális szolgáltatások – egy rendszerben közösen
Előadó: Ramháb Mária megyei könyvtárigazgató, Katona József Könyvtár
Régi magyar könyvek a neten
Előadó: Farkas Gábor Farkas, Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára
(Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Arcanum Adatbázis Kiadó)
 
10.30–11.15
Hess András terem
Egy növényevő a vadonban, avagy a disztribúció esélyei a magyar könyvpiacon
Előadó: Janzer Frigyes
(Prospero Könyvei)
 
11.00–12.00
Lázár Ervin terem
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olvass és kosarazz!
Beszélgetés Luca Cognolato A bajnokság című ifjúságiregény-sorozata kapcsán, melyet dedikálás és ügyességi vetélkedő követ
Résztvevők: a szerző és egy népszerű válogatott kosárlabdázó
Moderátor: Csapody Kinga szerkesztő
(Manó Könyvek)
 
10.30–11.30
Könyvtáros Klub
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olasz írók – magyar gyermekolvasók
Előadók: Bozzai Judit gyermekkönyvtáros, Székely Éva (IBBY)
Moderátor: Karakasné Kőszegi Katalin gyermekkönyvtáros
(MKE Gyermekkönyvtáros Szekció)
 
11.00–12.00
Szabó Magda terem
 
 
Millió képben a világ
A Cultiris Képügynökség sajtóbemutatója, valamint a magyar e-book piac egyik vezető szereplője, a Multimediaplaza tájékoztatója
Résztvevők: Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója és Földes László, a kiadó informatikai főszerkesztője
Moderátor: László Ágnes kommunikációs vezető
(Kossuth Kiadó)
 
11.00–12.00
Márai Sándor terem
Kapjátok el Tüdő Gyuszit!
Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek
Lackfi János kamaszoknak szóló verseskötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző és a Momentán Társulat
(Móra Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
Supka Géza terem
Minden egész eltörött
Gazdaságpolitikai kerekasztal
Résztvevők: Benczes István, Csaba László, Győrffy Dóra, Jankovics László, Palócz Éva, Rezessy Gergely, Török Ádám, Veres Anita és Király Júlia egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke
Moderátor: Muraközy László
(Akadémiai Kiadó)
 
11.00–12.00
Kner Imre terem
Albert Gábor Homályos tükör tisztítása című esszékötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Szávai Géza, a PONT Kiadó főszerkesztője, Kövesdy Zsuzsanna rádiós szerkesztő és Bertha Zoltán irodalomtörténész
(PONT Kiadó)
 
11.00–12.00
Gyerek-(b)irodalom
Rendhagyó irodalomóra, amelyen a gyerekek belelapozhatnak a legfrissebb gyerekkönyvekbe
Előadó: Edinger Katalin, a Meseutca lapigazgatója
(meseutca.hu)
 
11.00–12.00
D 42 stand
 
Csodaceruza-kvíz 8–10 éves gyerekeknek
 
11.30–12.30
Könyvtáros Klub
Kalandok az iskolai könyvtárban
A KTE pályázatát bemutatja Szakmári Klára, Eigner Judit és Petri Ágnes
Kata és a lógusok
A díjnyertes pályaművet bemutatja az ELTE-GYÁKI 6. a osztálya és Lázárné Szanádi Csilla könyvtárostanár
(MKE, Könyvtárostanárok Egyesülete)
 
12.00–13.30
Szabó Magda terem
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
A könyv jövője. Olvasók és kiadók találkozása. Kérdések és válaszok
Kerekasztal-beszélgetés olasz és magyar kiadók képviselőivel
Résztvevők: Gian Arturo Ferrari, Alberto Gremese, az olasz Mondadori és Gremese könyvkiadók képviselői, továbbá Francesco Cataluccio, a Bruno Mondadori és a Bollati Boringhieri kiadók volt igazgatója és a Mi a könyv sorsa? című mű szerzője, valamint az Európa Könyvkiadó, a Helikon Kiadó, az Alexandra Kiadó és a Kossuth Kiadó képviselője
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 

12.00–13.30

B 1 stand

OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Találkozó Fausto Di Vorával, a Fausto's Étterem séfjével, az Örömmel főzni című könyv szerzőjével
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
12.30–13.30
Supka Géza terem

 

A 2013-as Artisjus Irodalmi Díj bejelentése
Résztvevők: Victor Máté, Szilágyi Ákos és Eszéki Erzsébet
(ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület)
12.30–13.30
Könyvtáros Klub

 

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár PR tevékenysége
Előadó: Mender Tiborné főigazgató (OIK)
Könyvtár és sajtó kapcsolata a XXI. században
Előadó: Zupán Veronika kulturális menedzser (OIK)
Kávészünet a Facebookon – az OIK jelenlétéről a közösségi médiában
Előadó: Földi Tamás tájékoztató könyvtáros (OIK)
Moderátor: Mender Tiborné főigazgató (OIK)
(MKE Társadalomtudományi Szekció)
 
13.00–14.00
Hess András terem
 
Pont könyvek – Pont jó megoldás a kognitív fösvénységre
Az Akadémiai Kiadó legújabb könyvsorozatának bemutatója
Résztvevő: Dr. F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus
(Akadémiai Kiadó)
 
13.30–14.30
Könyvtáros Klub
 
Az Eldorado és az Országos Elektronikus Dokumentumküldő Rendszer
Előadó: Káldos János, az OSZK KI Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztály könyvtáros projektvezetője
Moderátor: Sándor Gertrud szekcióelnök
(MKE Jogi Szekció)
 
14.00–15.30
Szabó Magda terem
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olasz írók – magyar olvasók
Kerekasztal-beszélgetés magyar fordításban is olvasható olasz szerzők részvételével
Résztvevők: Tullio Avoledo, Stefano Benni, Luca Cognolato és Giorgio Pressburger
Moderátor: Barna Imre
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
14.00–15.00
Supka Géza terem
 
A visegrádi országok irodalmi Bábele
Projektbemutató
Résztvevők: Renata Deakova, a Babylonsk főszerkesztője, Papolczy Péter, a Műfordítók Egyesületének elnöke és Lőrinszky Ildikó, a PETRA projekt magyar képviselője
Moderátor: Votisky Zsuzsa
(Külügyminisztérium/KEÉV, Typotex Kiadó)
 
14.00–15.00
Hess András terem
 
A vajdasági magyar könyvkiadók bemutatkozása
Résztvevő: a vajdasági magyar könyvkiadók képviselői
(Forum Könyvkiadó)
 
14.00–15.00
Kner Imre terem
 
Pénzügyi tudással a spekuláció ellen
A Bankmenedzsment – Bankszabályozás – Pénzügyi fogyasztóvédelem című könyv bemutatója
Résztvevők: Szentkirályi-Szász Krisztina és Prof. Dr. Lentner Csaba
(Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt.)
 
14.00–15.00
B 3 stand
Magyar írók George Volceanov román fordításában
Résztvevők: George Volceanov
(Román Kulturális Intézet, Román Kulturális Minisztérium)
 
14.30–15.30
Márai Sándor terem
 
Palatinus újdonságok
Balázs Attila Pokol mélyén rózsakert, G. István László Hármasoltárok és Szilágyi Zsófia (szerk.) 20. századi magyar novellák 1921–1938 című kötetének bemutatója
Résztvevők: a szerzők
Moderátor: Reményi József Tamás
(Palatinus Kiadó)
 
14.30–16.00
Könyvtáros Klub
 
„Apró-cseprő fontos dolgok a norvég gyermekirodalomból”
Előadók: Linn T. Sunne és Arne Svingen (Norvégia), Szávai Ilona (PONT Kiadó), Szondi György (Napkút Kiadó), Kertész Judit (Polar Kiadó)
Moderátor: Gombos Péter PhD, egyetemi docens (Kaposvári Egyetem), a Magyar Olvasástársaság elnöke
(MKE, HUNRA)
 
15.00–15.45
Gyerek-(b)irodalom
A Beszélő babakezek – Gyere játszani című könyv bemutatása, melynek keretében elhangzik Nyulász Péter versének megzenésített változata az Eszter-lánc mesezenekar tagjainak, Kárász Eszternek és Molnár Györgynek előadásában
(Tessloff-Babilon Kiadó)
 
15.00–16.00
B 3 stand
Kacsa naranccsal – Könyvbemutató
Résztvevők: Horia Gârbea és George Volceanov
(Román Kulturális Intézet, Román Kulturális Minisztérium)
 
15.00–19.00
B 13 stand
 
Murakami-délután
A Murakami-könyvet vásárlók személyre szabott, japán ajándékot kapnak
(Geopen Kiadó)
 
15.30–16.30
Osztovits Levente terem
„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép”
Beszélgetés A magyar megszálló csapatok a Szovjetúnióban című kötetről
Résztvevők: Csapody Tamás jogász, szociológus, Krausz Tamás, a kötet szerkesztője, Pető Andrea történész, Vajda Zsuzsanna pszichológus, Závada Pál író
Moderátor: Mitrovits Miklós történész
(L'Harmattan Kiadó)
 
15.30–16.30
Hess András terem
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olasz költők – magyar olvasók
Résztvevők: Nanni Balestrini és Szkárosi Endre
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
16.00–17.00
Márai Sándor terem
 
Háy János A mélygarázs című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Barna Imre, az Európa Könyvkiadó igazgatója
Közreműködik: Mucsi Zoltán
(Európa Könyvkiadó)
 
16.00–17.00
Supka Géza terem
 
Nő, anya, szerető. Anyaság és szex
Résztvevők: Mester Dóra Djamila és Megyeri Zsuzsa Dóra
(Jaffa Kiadó)
16.00–17.00
Kner Imre terem
Magyar gyerekek a nagyvilágban
Résztvevők: Maróti Orsolya, Gordos Katalin és Gyöngyösi Adrienn
(Balassi Intézet)
 
16.00–17.00
Könyvtáros Klub
Mentés másként – Digitalizált statisztikatörténet: Helységnévtárak (1873–1907), Évkönyvek (1885–1910)
Résztvevők: dr. Nemes Erzsébet (KSH Könyvtár) és Bárdosi Mónika (KSH)
DEA 2013: A hetedik év
Előadó: Karácsony Gyöngyi (DEENK)
A mentés új helye: MTMT
Résztvevők: Lukácsné Varga Judit (BCE KK) és Bavalicsné Kerekes Beáta (BCE KK)
Moderátor: Szőnyi Éva szekcióelnök
(MKE Bibliográfiai Szekció)
 
16.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Kézműveskedés Erdélyi Andreával
16.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Készíts könyvet magadnak!
Könyvkötészet Cholnoky Zsófiával
(Matató Könyvműhely)
 
16.00–17.00
D 34 stand
 
Fotózkodás Geronimóval
(Alexandra Kiadó)
16.30–17.30
Hess András terem
 
Új kötetek a Magyar esszék sorozatból
20 éves a Nap Kiadó, 75 éves Ágh István, 60 éves Gróh Gáspár
Résztvevők: Ágh István, Kiss Gy. Csaba és Papp Zoltán
Moderátor: Gróh Gáspár és Sebestyén Ilona
(Nap Kiadó)
 
17.00–18.00
Osztovits Levente terem
 
A Német Könyvdíjas Eugen Ruge bemutatja A fogyatkozó fény idején című regényét
Résztvevők: a szerző és Győri László fordító
(Budapesti Goethe Intézet)
 
17.00–18.00
Márai Sándor terem
 
Kérdések és válaszok. A Napvilág Kiadó új sorozatának bemutatása
Kérdések és válaszok az Európai Unióról, a bal- és jobboldalról, a cigányságról
Moderátor: Pikó András
Résztvevők: Boros László, Hajdu Nóra, Konok Péter és Szuhay Péter
(Napvilág Kiadó)
 
17.00–18.00
Supka Géza terem
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Az olasz költészet kortársi terei
Az Online barokk – Olasz költészet a 20. század második felében című kötet bemutatója
Résztvevők: Szkárosi Endre, Szénási Ferenc, Faragó Dániel, Nanni Balestrini és Tomaso Kemeny
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
17.00–18.00
Kner Imre terem
Zsidó és magyar sorsok – párhuzamok?
A Kisebbség és többség között című tanulmánykötet bemutatója
Résztvevők: Hatos Pál és Novák Attila
(Balassi Intézet)
 
17.00–18.30
Könyvtáros Klub
A hazai hagyomány értékei mai fejlődésünk szolgálatában
Könyvbemutatók
Egyén és közösség.Tanulmányok
Résztvevők: Bárdi Nándor és Tóth Ágnes, a szerkesztők
Moderátor: Hajnal Jenő igazgató (VMMI)
A Keskenyúton Alapítvány kiadványai a délvidéki magyarságról (1944–45)
Előadó: Cseresnyésné Kis Magdolna
Tűrömfű és jajpapi.Tanulmányok a népi gyógyászat köréből
Résztvevők: Nagy Zoltán szekcióelnök és Kicsi Sándor András
Közös tér – Közös örökség, Common Space – Common Heritage
A Kárpát-medence megújuló épített öröksége
Előadó: S. Sebestyén József szerkesztő
(MKE Műszaki Könyvtáros Szekció)
 
     
 

Április 19., péntek
Külső helyszínen zajló programok

 
10.00–17.00
Európa Pont
Millenáris
1024 Budapest,
Lövőház u. 35.
 
Európai írótalálkozó
Olaszország és a Közép-Európai Kezdeményezés (10.00–11.30)
Résztvevők: Giorgio Pressburger, Nanni Balestrini, Eugen Ruge, Ignacy Karpowicz, Jevgenyij Popov és Háy János 
Moderátor: Barna Imre
Európa kívül- és belül-, alul- és felülnézetből (12.00–13.30)
Résztvevők: Mileta Prodanović, Dragan Velikić, Łukasz Wojtusik, Ignacio Martínez de Pisón, Aki Ollikainen és Németh Gábor
Moderátor: Csordás Gábor
Integráció és dezintegráció a családok és az országok szintjén (14.30–16.00)
Résztvevők: Rebekka Bremmer, Emylia Hall, Jessica Gregson, Daniel Mezger, Laila Sognnæs Østhagen, Zośka Papużanka és Bencsik Orsolya
Moderátor: Bán Zsófia
Mobilitás és a kultúrák találkozása (16.30–18.00)
Résztvevők: Tommaso Giagni, Mária Modrovich, João Ricardo Pedro, Louiza Papaloizou, Anne-Catherine Riebnitzsky, Anna Weidenholzer, Nagy Ildikó Noémi és Garaczi László
Moderátor: Gács Anna
(Európa Pont, Lettre Internationale)
 
11.00
ELTE BTK
1088 Budapest,
Rákóczi út 5.
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Az ELTE hallgatóinak találkozója Tommaso Giagnival
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
15.00
Országos Idegennyelvű Könyvtár
1056 Budapest,
Molnár u. 11.
 
Svájci írók a Bookartnál
A kiadó Svájci írók sorozata újabb három kötetének bemutatója
Résztvevők: Klaus Merz szerző, Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter fordítók
Moderátor: Hajdú-Farkas Zoltán, a kiadó főszerkesztője
(Bookart Kiadó)
19.00
Galéria IX
1092 Budapest,
Ráday u. 47.
 
Kenéz Ferenc Vendéglétra című kötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Markó Béla
(Bookart Kiadó)
 

Április 19., péntek
Standokon zajló dedikálások

 
12.00–12.50
B 24 stand
Kenéz Ferenc dedikál
(Bookart Kiadó)
 
12.00–13.00
D 6 stand
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Luca Cognolato dedikál
(Manó Könyvek)
 
12.00–13.00
D 43 stand
Albert Gábor dedikálja műveit
(PONT Kiadó)
12.30–13.30
D 8/B stand
 
Lackfi János dedikálja Kapjátok el Tüdő Gyuszit! Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek című legújabb verseskötetét
(Móra Könyvkiadó)
 
13.00–14.00
B 15 stand
Pór Péter dedikál
(Kalligram Kiadó)
13.00–14.00
D 2 stand
Andrassew Iván dedikálja a Csanád és a család című könyvét
(Park Kiadó, 21. század Kiadó)
13.00–15.00
D 43 stand
Szávai Géza dedikálja regényeit
(PONT Kiadó)
14.00–15.00
B 15 stand
Hévizi Ottó dedikál
(Kalligram Kiadó)
14.00–15.00
B 50 stand
 
Ivasivka Mátyás dedikálja Mezítláb vállalom, de gyalog nem. Viccek, anekdoták című gyűjteményét
(Pro Pannonia Kiadó)
 
15.00–16.00
B 41 stand
 
Bächer Iván dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
15.00–16.00
B 15 stand
Deczki Sarolta dedikál
(Kalligram Kiadó)
15.00–16.00
B 15 stand
Deczki Sarolta dedikál
(Kalligram Kiadó)
15.00–16.00
B 19 stand
 
Závada Pál dedikál
(Magvető Kiadó)
15.00–16.00
B 51 stand
 
Wehner Tibor dedikálja Ki akar itt éjszakai portás lenni? című könyvét
(Napkút Kiadó)
15.00–16.00
B 52 stand
 
Prof. Dr. Lentner Csaba dedikál
(Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó)
15.00–15.30
D 43 stand
Markó Béla dedikálja könyveit
(PONT Kiadó)
 
16.00–17.00
B 41 stand
 
Bárász Péter dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
16.00–17.00
B 15 stand
Poós Zoltán dedikál
(Kalligram Kiadó)
16.00–17.00
B 19 stand
 
Cserna-Szabó András dedikál
(Magvető Kiadó)
16.00–17.00
B 33 stand
 
 
Balázs Attila, G. István László és Szilágyi Zsófia dedikálja a Palatinus Kiadónál megjelent köteteit
(Palatinus Kiadó)
16.00–17.30
D 43 stand
Arne Svingen norvég meseíró, Kovács Katáng Ferenc műfordító és Gombos Péter dedikál
(PONT Kiadó)
16.00–17.00
B 31 stand
 
Ajkay Alinka dedikálja Pázmány Péter Tíz bizonyság című művének kritikai kiadását
(Universitas Kiadó)
 
16.30–17.30
B 51 stand
 
Linn T. Sunne dedikálja Tolvaj a hegyen című könyvét
(Napkút Kiadó)
17.00–18.00
B 41 stand
 
Bódi Péter dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
17.00–18.00
B 17 stand
Háy János dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
17.00–18.00
D 21 stand
Legát Tibor dedikálja A villamos aranykora című könyvét és albumait
(Jószöveg Műhely)
17.00–18.00
B 15 stand
Bóna László dedikál
(Kalligram Kiadó)
17.00–18.00
B 19 stand
Michel Houellebecq dedikál
(Magvető Kiadó)
17.00–18.00
K 2 stand
 
Szebényi Ildikó dedikálja Tartozol című verseskötetét
(Magyar Napló)
17.00–18.00
B 57 stand
Gerlóczy Márton dedikál
(Scolar Kiadó)
17.30–18.30
K 4 stand
Kiss Gy. Csaba és Ágh István dedikál
(Nap Kiadó)
18.00–19.00
B 17 stand
Eugen Ruge dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
18.00–19.00
B 16 stand
Liptai Claudia és Szabó Győző dedikál
(Libri Kiadó)
 
18.00–19.00
D 8/B stand
 
Lázár Ildikó dedikálja Rejtőző kavicsok című regényét
(Móra Könyvkiadó)
 
 
 

Április 19., péntek
Szabadtéri színpadon zajló programok

 
 
18.00–19.00
Szabadtéri Színpad[1]
Vásárra visszük az irodalmat
A Publishing Hungary 2012-kiadvány bemutatása
Résztvevők: a 2012-es könyvvásárok résztvevő írói és szervezői
(Balassi Intézet)
 
 

Április 20. szombat
Termekben zajló programok

 
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Bilimbo Háza idén is várja a kicsiket és nagyokat
Lesznek játékok totyogóknak, minikonyha, babasarok, sok-sok autó óriási szőnyegen, bábok, társasjátékok nagyobbaknak és persze sok-sok vidámság és kacagás.
(www.bilimbo.com)
 
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Rajzpályázat a Meseutca kuckójában
A helyben készült rajzokat kiállítjuk, és a könyvfesztivál után a Meseutca szerkesztősége elbírálja, ki lehet az a három szerencsés nyertes, aki ajándékkönyveket kap a frissen megjelent gyerekkönyv-újdonságokból!
(meseutca.hu)
 
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
LaQ – Több, mint játék Japánból
A Líra innovatív és kreatív játékbemutatója
A 3 éves kor feletti gyerekeket és szüleiket várjuk egy közös játékra.
(Líra Könyv)
 
10.00–16.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Kézműveskedés Erdélyi Andreával
10.00–20.00
B 6 stand
 
Háttérbeszélgetések az izraeli irodalomról ismert írók és szakértők közreműködésével
(Izrael Állam Nagykövetsége)
 
10.00–11.00
B 1 stand
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Francesco Cataluccio La memoria degli Uffizi című könyvének diavetítéssel egybekötött bemutatója
Nem idegenvezetés, nem művészettörténeti összefoglaló, hanem egy séta, melyre a szerző elkíséri az olvasót
Résztvevő: a szerző
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
10.30–11.30
Hess András terem
 
Poszthumánok és kvantumtolvajok
Beszélgetés Hannu Rajaniemi finn íróval
Résztvevők: a szerző, Galántai Zoltán és Kömlődi Ferenc
Moderátor: Stöckert Gábor
(Ad Astra Kiadó)
 
10.30–11.30
Kner Imre terem
 
Páskándi Géza válogatott művei I–II. Novellák, tanulmányok / Drámák
Könyvbemutató felolvasással
Résztvevők: Páskándiné Sebők Anna, a szerző özvegye és örököse, a kötet szerkesztője és Tarján Tamás irodalomtörténész
Közreműködik: Helyey László színművész
(M-érték Kiadó)
 
10.30–11.30
Könyvtáros Klub
 
„Mi újság a TMT háza táján?”
60 éves a TMT, hogyan tovább? Bemutatkozik az új főszerkesztő
Előadó: Fonyó Istvánné főszerkesztő (TMT)
(Magyar Periodika Kör)
 
10.30–11.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Tárnok Marica interaktív mesejátéka aKisgömböcről
(Duna International Kiadó)
 
11.00–12.00
Lázár Ervin terem
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Stefano Benni Gyorslábú Achille című könyvének bemutatója
Résztvevő: a szerző és Molnár Gabriella újságíró
(Budapesti Olasz Kultúrintézet, Scolar Kiadó)
 
11.00–13.00
Osztovits Levente terem
 
Európa Matiné
Résztvevők: Szécsi Noémi, Vámos Miklós, Eugen Ruge, Amir Gutfreund, Giorgio Pressburger és Jevgenyij Popov
Moderátor: Barna Imre, az Európa Könyvkiadó igazgatója
(Európa Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
Szabó Magdaterem
 
Világsikerű regények – világsikerű előadók
A Noran Libro Kiadó új kiadványai, valamint a Kossuth Kiadó és a Mojzer Kiadó új hangoskönyvei
Résztvevők: Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója, Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője és Mojzer Győző, a Mojzer Kiadó vezetője
Moderátor: László Ágnes kommunikációs vezető
Közreműködik: Rost Andrea operaénekesnő, az Operamesék című hangoskönyv előadója
(Kossuth Kiadó)
 
11.00–12.30
Márai Sándor terem
Nevelés a szellemtudomány fényében
Tudományok a szellemtudomány fényében
Résztvevők: Ita Wegman Alapítvány, Genius Könyvkiadó, Antromedicart Egyesület, Hegedűs Miklós, dr. Szőke Henrik, dr. Kiss Zsuzsanna, dr. Vekerdy Tamás, Székely Anikó, Takáts Péter és dr. Kiss Éva
(Magyar Antropozófiai Társaság, Genius Kiadó)
 
11.00–11.30
Könyvtáros Klub
„App. Mobil szótár! Mobil könyvtár?”
Előadó: Kiséry István on-line üzletágvezető
(Akadémiai Kiadó)
 
11.00–11.30
Gyerek-(b)irodalom
Kerekítő – Kacagtató, Mondókás Móka hangszerjátékkal
Höcögés, kacagás a Kerekítő könyvek és a Kacagtató lapozók nyomán 03 éveseknek
Játékvezető: Benedek Krisztina népi énekes
Közreműködik: Dezső Piroska
(Móra Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
B 1 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Fél évszázad olasz–magyar költészete
Tomaso Kemeny olvas fel Magyarországon megjelent könyveiből
Közreműködik: Szkárosi Endre
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
11.30–12.30
Supka Géza terem
Bede Béla Magyar borvidékek című útikönyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és dr. Mészáros Gabriella
(Corvina Kiadó)
11.30–12.30
Hess András terem
Ne csak olvasd, csináld is!
Legyen újra kaland, felfedezés, élmény az életed – hogyan segít a pozitív pszichológia életünk jobbá tételében?
Az Akadémiai Kiadó játékos pszichológiai tréningje
Résztvevő: dr. Kovács Eszter pszichológus, tréner
(Akadémiai Kiadó)
 
11.30–12.30
Kner Imre terem
Múzeumelmélet – A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig
Könyvbemutató
Résztvevő: Ébli Gábor esztéta
(Petőfi Irodalmi Múzeum)
 
11.30–12.30
Könyvtáros Klub
 
A Kis KTE könyvek köteteinek bemutatója
A könyvsorozatot bemutatja: Bondor Erika és Dömsödy Andrea
Résztvevők: Balogh Mihály, Cs. Bogyó Katalin, Dán Krisztina, Ilyés Renáta, Melykóné Tőzsér Judit és Pappné Vőneki Erzsébet (szerzők, szerkesztők)
Moderátor: Szakmári Klára KTE elnök
(MKE, Könyvtárostanárok Egyesülete)
 
11.30–12.15
Gyerek-(b)irodalom
Nem, nem, hanem– Verses-zenés műsor Varró Dániel új gyerekkönyve kapcsán az Eszterlánc mesezenekarral
A program után Varró Dániel és Agócs Írisz dedikál
(Manó Könyvek)
 
12.15–12.50
Gyerek-(b)irodalom
 
A Tudás legyen veled!
Idén tavasszal jelenik meg Vidra Gabriella A Tudás Könyvei sorozatának várva várt következő – egyben befejező – része, a Most kiderül, hogyan kell kimosni a fagyos vízből fél uncia aranyat vagy túlélni egy igazi grizzlytámadást!
(Kolibri Kiadó)
 
12.30–13.30
Supka Géza terem
 
Lélektárs és lélekküldetés
Vaktor Orsolya Kristályfény-misszió című könyvének bemutatója
Résztvevő: a szerző
(Édesvíz Kiadó)
 

12.30–13.30
Könyvtáros Klub
 
Dobj el mindent, és olvass!
Új kísérletek és eredmények az olvasás védelmében
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Gombos Péter, Komáromi Gabriella, Kamarás István és Pompor Zoltán
Moderátor: Szávai Ilona
(Pont Kiadó)
 
12.5013.00
Gyerek-(b)irodalom
Ismerd meg a Mandragóra utca lakóit!
Állomásos játék 6–12 éves gyerekeknek
(Európa Könyvkiadó)
 
13.00–14.00
Lázár Ervin terem
 
Startra kész nemzet – Izrael gazdasági csodájának története
Résztvevők: Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete és magyar start up-os vezetők
(Patmos Records)
 
13.00–14.00
Osztovits Levente terem
 
A Könyvmolyképző titkai
VIP találkozó pezsdítő nyereményjátékkal szenvedélyes könyvmolyoknak!
Résztvevők: Dr. Lele József és Katona Ildikó
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
13.00–14.00
Szabó Magda terem
Égigérő slam
Változatok Janikovszky Éva szövegeire
Résztvevő slammerek: Pion István, Kemény Zsófia, Süveg Márk (Saiid), Csider István Zoltán és Gábor Tamás (Indiana)
Moderátor: Mavrák Kata (Hugee)
(Móra Könyvkiadó)
 
13.00–14.00
Kner Imre terem
Dr. Gyarmati Andrea – Beszéljünk a betegségekről!
Résztvevők: Dr. Gyarmati Andrea és Veiszer Alinda
(Saxum Kiadó)
 
13.00–13.30
Gyerek-
(b)irodalom
 
Fedina Lídia zenés könyvbemutatója lányoknak
Az SMS-Könyvek új köteteinek bemutatása
(Dialóg Campus)
 
13.00–14.00
D 34 stand
 
Fotózkodás Geronimóval
(Alexandra Kiadó)
13.30–14.30
Márai Sándor terem
 
Ignacy Karpowicz Égiek és földiek című könyvének felolvasással egybekötött bemutatója
Résztvevők: a szerző és Lévai Balázs
Közreműködik: László Zsolt színművész
(Typotex Kiadó)
 
13.30–14.30
Hess András terem
 
Rosa Liksom A 6-os számú fülke című kötetének bemutatója
Résztvevők: Jávorszky Béla és Mezey Katalin
(Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely)
 
13.30–14.00
Könyvtáros Klub
 
Kereskedelem és közszolgálat
Előadó: Rácz András, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. kereskedelmi és marketing vezetője
(KELLÓ)
 
13.30–14.00
Gyerek-(b)irodalom
Barnabás Mackó meséi – Utazás a világ körül
Egy esős délutánon a szekrény mélyén lakozó földgömb varázserőt kap és távoli tájakra repíti Barnabás mackónkat és meglepett családját. Lakatlan sziget, Északi sark, indián tábor és még sok érdekes hely várja mackóinkat. Ám a földgömb varázsereje egyre fogy. Hogyan jutnak haza Barnabásék erdei medveodújukba? Kiderül a szerző varázslatos fotóival illusztrált előadásából.
(Ring Color)
 
14.00–15.00
Szabó Magda terem
 
A végső titok
J. R. dos Santos, világhírű író legújabb regényének és a Kossuth Kiadó új bestsellereinek bemutatója
Résztvevők: a szerző és Tímár Rita vezető főszerkesztő
Moderátor: László Ágnes kommunikációs vezető
(Kossuth Kiadó)
 
14.30–15.30
Hess András terem
 
Petőcz András Idegennek lenni című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Szörényi László irodalomtörténész
Moderátor: Szondi György kiadóvezető
(Napkút Kiadó)
 
14.00–15.00
Könyvtáros Klub
 
„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt...”
A Ringató módszer
Előadó: Gróh Ilona énektanár, a Ringató program alapítója
Moderátor: Gulyásné Somogyi Klára szekcióelnök
(MKE Zenei Szekció)
 
14.00–14.30
Gyerek-(b)irodalom
Nagypapám meséi
Zsombok Zoltán most megjelent mesegyűjteményéből olvas fel a szerző unokája
(PlayON)
 
14.00–15.00
B 3 stand
Ioan Es. Pop Nem mertem kiáltani soha című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Balázs F. Attila fordító
(Román Kulturális Intézet, Román Kulturális Minisztérium)
14.30–17.30
Lázár Ervin terem
Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja
Az első rész (14.30–16.00)
Moderátor: Gács Anna
A második rész (16.00–17.30)
Moderátor: Forgách András
Résztvevők: Radostina Angelova (Bulgária), Bencsik Orsolya (Magyarország), Rebekka Bremmer (Hollandia), Arnaud Dudek (Franciaország), Tommaso Giagni (Olaszország), Jessica Gregson (Skócia), Emylia Hall (Anglia), Stanka Hrastelj (Szlovénia), Daniel Mezger (Svájc), Mária Modrovich (Szlovákia), Aki Ollikainen (Finnország), Louiza Papaloizou (Ciprus), Zośka Papużanka (Lengyelország), João Ricardo Pedro (Portugália), Anne-Cathrine Riebnitzsky (Dánia), Laila Sognnæs Østhagen (Norvégia), Anna Weidenholzer (Ausztria), Arezu Weitholz (Németország) és Jaroslav Žváček (Csehország)
Vendég: Arno Camenisch (Svájc) és Shani Boianjiu (Izrael)
(MKKE)
 
14.30–15.30
Supka Géza terem
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olaszország és Magyarország: különbségek és azonosságok
Résztvevők: Giorgio Pressburger, Armando Massarenti, Kelemen János, Csorba László, Szénási Ferenc, Szörényi László és Szkárosi Endre
Moderátor: Barna Imre
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
14.30–15.30
Hess András terem
A Szépség eredete. Szexuális vonzerő és párválasztás
Résztvevők: Dr. Meskó Norbert PhD evolúciós kutató, a könyv szerzője és Dr. Szirtes Gábor irodalmár, a kiadó vezetője
(Pro Pannonia Kiadói Alapítvány)
 
14.30–15.00
Gyerek-(b)irodalom
A Duna Könyvklub Legyél Te is Winnetou! rajzpályázatának, valamint a Milyen ma indiánnak lenni? Mobilvideó-pályázatának eredményhirdetése
(Duna International Kiadó)
 
15.00–16.00
Márai Sándor terem
 
A halhatatlanság elixírje
Beszélgetés Gabi Gleichmann regényéről
Résztvevők: a szerző és Papolczy Péter műfordító
Moderátor: Mészáros Antónia újságíró
(Athenaeum Kiadó, NORLA)
 

15.00–15.30
Könyvtáros Klub
 
Kövesd a könyvtárat!
A Gödöllői Városi Könyvtár és a közösségi média
Előadó: Gergely Ildikó
(MKE Pest Megyei Szervezet)
 
15.00–15.30
Gyerek-(b)irodalom
 
Tigriscsík és sárkánybőr
Kézműves foglalkozás gyerekeknek Janosch meséihez és Lumpi Lumpi, a kék sárkány kalandjaihoz
Közreműködik: Paulovkin Boglárka és Pásztohy Panka
(Móra Könyvkiadó)
 
15.00–16.00
D 42 stand
 
Csodaceruza-kvíz 8–10 éves gyerekeknek
15.30–16.30
Szabó Magda terem
Pintér Béla-drámák
Résztvevők: Pintér Béla és Winkler Nóra
(Saxum Kiadó)
15.30–16.30
Supka Géza terem
Határtalanul – Badár Sándor és Horváth János kalandjai a '90-es évekből
Résztvevők: Badár Sándor és Horváth János
Moderátor: Megyeri Zsuzsa Dóra
(Jaffa Kiadó)
 
15.30–16.30
Kner Imre terem
Kőbányai János A magyar-zsidó irodalom története és Karinthy Frigyes Új lélektan című kötetek bemutatója
Résztvevők: Kőbányai János szerző, Szilágyi Ákos, Kulcsár Szabó Ernő és Ormos Mária, valamint Hárs György Péter szerző, Heller Ágnes és Kálmán C. György
(Múlt és Jövő Kiadó)
 
15.30–16.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Kísérletezz, játssz és nyerj a HVG Okoskönyvekkel!
16.00–17.00
Osztovits Levente terem
 
Találkozás a könyvfesztivál díszvendégével, a francia Michel Houellebecq-kel
Résztvevők: Horváth Krisztina, az ELTE francia tanszékének docense és Tótfalusi Ágnes fordító
(Magvető Kiadó, Budapesti Francia Intézet)
 
16.00–17.00
Márai Sándor terem
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Daniele Cavicchia A víz asszonya című verseskötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Lukácsi Margit műfordító és Mezey Katalin
(Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely)
 
16.00–17.00
Hess András terem
Jože Hradil Képek arc nélkül című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Lator László
Moderátor: Barna Imre, az Európa Könyvkiadó igazgatója
Közreműködik: Mácsai Pál
(Európa Könyvkiadó)
 
16.00–16.45
Gyerek-(b)irodalom
Pagony mesedélután
A xinxis háza, a Titi a parkban és a Boszi seprűnyélen című mesék felolvasása zenei improvizációval
Mesélő: Scherer Péter
Közreműködik: Darvas Kristóf zongorán
(Pozsonyi Pagony)
 
16.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Készíts könyvet magadnak!
Könyvkötészet Cholnoky Zsófiával
(Matató Könyvműhely)
 
16.00–17.00
B 1 stand
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Ésszerű, de miért nem éri meg kenőpénzt fizetni?
Armando Massarenti filozófiai előadása a témában megjelent könyve kapcsán
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
16.00–20.00
B 13 stand
 
Boszorkányszombat
A Kör vagy a Tűz című könyvet vásárlókkal a kiadó boszorkánya személyesen foglalkozik
(Geopen Kiadó)
 
16.00–17.00
D 34 stand
 
Fotózkodás Geronimóval
(Alexandra Kiadó)
16.30–18.00
Szabó Magda terem
 
Kandúr a zsákban
Könyvbemutató
Résztvevők: Kontra Ferenc volt belorusz nagykövet és Bárász Péter
Moderátor: Pataki Judit
Közreműködik: Szakál Zoltán
(Ab Ovo Kiadó)
 
16.30–17.30
Kner Imre terem
 
Galgóczi Dóra Fiatalságra ítélve című regényének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Oláh Andrea
Közreműködik: Kecskés Karina
(Corvina Kiadó)
 
16.30–17.30
Könyvtáros Klub
 
Tiszaeszlártól Auschwitzig
Résztvevők: Elek Judit és Ungváry Krisztián
Moderátor: Csordás Gábor
(Jelenkor Kiadó)
 
16.45–17.00
Gyerek-(b)irodalom
Ismerd meg a Mandragóra utca lakóit!
Állomásos játék 6–12 éves gyerekeknek
(Európa Könyvkiadó)
17.00–18.00
Supka Géza terem
A „Londonban, hej, van számos utca…” című kötet bemutatója
Résztvevők: Neményi Ninon szerző és Sárközi Mátyás illusztrátor
Moderátor: Fekete Viktória
(Kortárs Kiadó)
 
17.00–18.00
Hess András terem
 
Hogyan élheted túl...?
A Móra Könyvkiadó Lélekdoki címmel induló, új pszichológiai sorozatának bemutatója
Résztvevők: Vekerdy Tamás pszichológus, valamint a szerzők, Rigler Ilona pszichológus és Pacskovszky Zsolt író
Moderátor: Dian Viktória, a sorozat szerkesztője
(Móra Könyvkiadó)
 
17.00–17.45
Gyerek-(b)irodalom
 
Mindenki tud rajzolni!
Kreatív foglalkozás gyerekeknek
(Scolar Kiadó)
17.30–19.00
Osztovits Levente terem
Az írók szerepe a 21. századi modern társadalomban
Izraeli írók kerekasztal-beszélgetése
Moderátor: Váradi Júlia
Résztvevők: David Grossman, Amir Gutfreund és Shani Boianjiu
(Európa Könyvkiadó, Libri Kiadó, Scolar Kiadó, Izrael Állam Nagykövetsége)
 
17.30–18.30
Márai Sándor terem
 
Csodálatos országokba hoztalak
Szávai Géza regényének zenés könyvbemutatója
Résztvevők: a szerző és Bán Magda
Közreműködik: David Yengibarjan harmonikaművész
(PONT Kiadó)

 

17.30–18.30
Könyvtáros Klub
 
Könyvtári szakfolyóiratok – múlt, jelen, jövő?
Kerekasztal-beszélgetés
Résztvevők: Berke Barnabásné, Fonyó Istvánné, Fülöp Ágnes, Hegyközi Ilona, Kovács Katalin, Mezei László Miklós, Murányi Lajos szerkesztők
Moderátor: Bánkeszi Katalin, a Könyvtári Intézet igazgatója
(MKE, Könyvtári Intézet)
 
17.45–18.30
Gyerek-(b)irodalom
 
Naphegy mesedélután
Bemutatkoznak a Naphegy Kiadó új szerzői és új mesekönyvei
(Naphegy Kiadó)
18.00–19.00
Supka Géza terem
 
Czakó Gábor Szabír titok című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Bencze Lóránt egyetemi tanár
(CzSimon Könyvek)
 
18.00–19.00
Hess András terem
 
A 150 éve született Justh Zsigmond útirajzkötetének bemutatója
Résztvevők: Dede Franciska, a kötet szerkesztője és Ambrus Lajos író, szerkesztő
(Kortárs Kiadó)
 
18.00–19.00
Kner Imre terem
 
Múzeumok könyvben
Írásban a muzeológiáról, avagy vannak-e magyar múzeumi szakkönyvek, és ha nincsenek, miért?
Résztvevők: György Péter esztéta, az első MúzeumCafé-könyv szerzője, Frazon Zsófia néprajzkutató, a Múzeum és kiállítás – Az újrarajzolás terei című kötet szerzője és Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész
Moderátor: Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője
(MúzeumCafé Magazin)
 
19.00–20.00
Hess Andrásterem
 
Napszerész– Babay Bernadett, Müller Péter Sziámi és Szabó Era megzenésített versei a Palinta Társulat előadásában
Interaktív családi koncert sok zenével, bábozással, mozgással,
játékkal és jutalmakkal
(Ciceró Kiadó)
 
     

Április 20., szombat
Külső helyszínen zajló programok

 
18.00
Galéria IX
1092 Budapest, Ráday utca 47.
 
Hajdú-Farkas Zoltán A homályban maradás ösztöne és Ernst Jünger Homokórák könyve című kötetek bemutatója
Résztvevők: Hajdú-Farkas Zoltán és Vidák Zsolt illusztrátor
 
 

Április 20., szombat
Standokon zajló dedikálások

 
10.00–10.50
B 24 stand
 
Markó Béla dedikál
(Bookart Kiadó)
 
10.00–11.00
B 15 stand
Kukorelly Endre dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
10.00–11.00
D 9 stand
B. M. Grapes dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
10.00–11.00
D 43 stand
 
Kamarás István dedikálja meseregényeit
(PONT Kiadó)
10.00–11.00
D 38 stand
 
Berg Judit dedikál
(Pozsonyi Pagony)
11.00–12.00
D 34 stand
 
Bartos Erika dedikálja mesekönyveit
(Alexandra Kiadó)
11.00–12.00
D 42 stand
 
Egri Mónika illusztrátor dedikálja Fésűs Éva Széllelbélelt Mesekönyv és Mesebeszéd című gyermekkönyveit
(Arcus Kiadó)
 
11.00–12.00
B 19 stand
 
Görög Ibolya dedikálja Tanácsoskönyv – Új kalamajkák című kötetét
(Athenaeum Kiadó)
11.00–12.00
D 3 stand
 
Bornai Tibor, Szendi Gábor és Mezei Elmira dedikál
(Jaffa Kiadó)
11.00–12.00
B 15 stand
Mérő Vera dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
11.00–12.00
D 9 stand
Csukás István dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
11.00–12.00
D 8/B stand
 
Szegedi Katalin dedikálja Palkó című új kötetét
(Móra Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
B 51 stand
 
Erdélyi István dedikálja Magyar őstörténeti minilexikon című könyvét
(Napkút Kiadó)
11.00–12.00
D 43 stand
 
Komáromi Gabriella dedikálja Lázár Ervin-monográfiáját
(PONT Kiadó)
11.00–12.00
D 38 stand
 
Marék Veronika dedikál
(Pozsonyi Pagony)
12.00–12.50
B 24 stand
 
Hajdú-Farkas Zoltán dedikál
(Bookart Kiadó)
 
12.00–13.00
D 10 stand
 
Bátky András és Takács Mari dedikálja a Mirka, avagy hogyan kell szeretni című kötetet
(General Press)
 
12.00–13.00
B 15 stand
Hans-Henning Paetzke dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
12.00–13.00
B 19 stand
 
Keresztury Tibor dedikál
(Magvető Kiadó)
12.00–13.00
B 51 stand
 
Török Lajos dedikálja Textus Viator című könyvét
(Napkút Kiadó)
12.00–13.30
D 43 stand
Albert Gábor dedikálja könyveit
(PONT Kiadó)
 
12.00–13.00
B 57 stand
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Stefano Benni dedikál
(Scolar Kiadó)
 
12.15–13.00
D 6 stand
Varró Dani dedikál
(Manó Könyvek)
 
12.30–13.30
B 19 stand
 
Bede Béla és Bagyinszki Zoltán dedikálja a Magyar borvidékek(Corvina útikönyvek) című könyvet
(Corvina Kiadó)
 
13.00–14.00
D 10 stand
 
Szegedi Katalin dedikálja a A kis Mukk története című kötetet
(General Press)
13.00–14.00
D 3 stand
 
Csernus Imre dedikál
(Jaffa Kiadó)
13.00–14.00
B 15 stand
Tompa Andrea dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
13.00–14.00
B 19 stand
 
Csabai László dedikál
(Magvető Kiadó)
13.00–14.00
B 51 stand
 
Verrasztó Gábor dedikálja Budai históriák című sorozatát
(Napkút Kiadó)
13.30–14.30
D 43 stand
 
Arne Svingen norvég meseíró és Kovács Katáng Ferenc műfordító dedikál
(PONT Kiadó)
14.00–15.00
B 41 stand
 
Bódi Péter dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
14.00–15.00
B 19 stand
 
Bánó Attila dedikál
(Athenaeum Kiadó)
14.00–15.00
D 4 stand
 
Vaktor Orsolya dedikálja Kristályfény-misszió című könyvét
(Édesvíz Kiadó)
14.00–15.00
D 3 stand
 
Sándor Anikó és Rados Virág dedikál
(Jaffa Kiadó)
14.00–15.00
B 15 stand
Kőrösi Zoltán dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
14.00–15.00
B 16 stand
Shani Boianjiu dedikál
(Libri Kiadó)
 
14.00–15.00
B 19 stand
 
Grecsó Krisztián dedikál
(Magvető Kiadó)
14.00–15.00
K 4 stand
Kiss Gy. Csaba, Németh Magda és Sárosi Bálint dedikál
(Nap Kiadó)
 
14.00–15.00
B 51 stand
Szabó Palócz Attila dedikálja Békegyakorlatok című könyvét
(Napkút Kiadó)
 
14.00–15.00
D 34 stand
 
Vörös István dedikálja Fénylovasok című kötetét
(Noran Könyvesház)
14.00–15.00
D 43 stand
 
Gombos Péter dedikál
(PONT Kiadó)
14.30–15.30
K 16 stand
 
Ignacy Karpowicz dedikálja Égiek és földiek című könyvét
(Typotex Kiadó)
15.00–16.00
B 41 stand
 
Bächer Iván dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
15.00–16.00
B 10 stand
 
Veiszer Alinda dedikálja Ráadás című kötetét
(Alexandra Kiadó)
15.00–16.00
D 42 stand
Kovács Imre Attila dedikálja MÉJ című új kötetét
(Arcus Kiadó)
 
15.00–16.00
B 1 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Olasz szerzők dedikálnak
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
15.00–16.00
D 36 stand
Buglyó Gergely dedikálja Oni: Szürke vér című ifjúsági fantasy kötetét
(Ciceró Könyvstúdió)
 
15.00–16.00
B 17 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Giorgio Pressburger dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
15.00–16.00
D 3 stand
 
Soma Mamagésa és Singer Magdolna dedikál
(Jaffa Kiadó)
15.00–16.00
B 31 stand
 
Sári László dedikálja könyveit
(Kelet Kiadó)
 
15.00–16.00
D 33 stand
Bosnyák Viktória és Kalas Zsuzsa dedikál
(Kolibri Kiadó)
 
15.00–16.00
B 18 stand
 
J. R. dos Santos dedikálja A végső titok című új könyvét
(Kossuth Kiadó)
15.00–16.00
D 9 stand
Balatoni Ica dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
15.00–16.00
B 16 stand
Tarjányi Péter és Dosek Rita dedikál
(Libri Kiadó)
 
15.00–16.00
B 19 stand
 
Parti Nagy Lajos dedikál
(Magvető Kiadó)
15.00–16.00
D 8/B stand
 
Lackfi János dedikálja Kapjátok el Tüdő Gyuszit! Versek felnőttes gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek című legújabb verseskötetét
(Móra Könyvkiadó)
 
15.00–16.00
K 4 stand
Papp Zoltán dedikál
(Nap Kiadó)
 
15.00–16.00
B 51 stand
 
Petőcz András dedikálja Idegennek lenni című könyvét
(Napkút Kiadó)
15.00–16.30
D 43 stand
 
Kozma Tamás dedikálja versesköteteit
(PONT Kiadó)
 
15.00–17.00
B 37 stand
 
Carla Galli dedikálja Ki fizeti a révészt? című könyvét
(Tarandus Kiadó)
15.30–16.30
B 36 stand
 
Hannu Rajaniemi dedikál
(Ad Astra Kiadó)
 
16.00–17.00
B 10 stand
 
Lévai Katalin dedikálja Anyám évszázada című kötetét
(Alexandra Kiadó)
16.00–17.00
B 31 stand
 
Sumonyi Zoltán dedikálja Hogyan legyek hűséges fiad? című könyvét
(Argumentum Kiadó)
16.00–17.00
D 42 stand
 
Sándor György Kossuth-díjas humorista dedikálja Életmű albumát és Hármaskönyvét
(Arcus Kiadó)
 
16.00–17.00
B 19 stand
 
Gabi Gleichmann dedikálja A halhatatlanság elixírje című regényét
(Athenaeum Kiadó, NORLA)
16.00–17.00
B 17 stand
Amir Gutfreund dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
16.00–17.00
D 8 stand
Sunyovszky Sylvia dedikálja Csak semmi titok című önéletírását
(Holnap Könyvkiadó)
 
16.00–17.00
D 21 stand
Erős Ferenc dedikálja Szágundelli csodái, valamint Pszichoanalízis és forradalom című könyvét
(Jószöveg Műhely)
 
16.00–17.00
B 15 stand
Kácsor Zsolt és Kerékgyártó István dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
16.00–17.00
D 33 stand
Erőss Antónia, Finy Petra és Herbszt László dedikál
(Kolibri Kiadó)
 
16.00–17.00
B 18 stand
 
Fehér László festőművész dedikálja új könyvét
(Kossuth Kiadó)
16.00–17.00
D 9 stand
Zakály Viki dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
16.00–17.00
B 19 stand
 
Spiró György dedikál
(Magvető Kiadó)
16.00–17.00
K 2 stand
 
Kürti László dedikálja Testi misék című verseskötetét
(Magyar Napló)
16.00–17.00
D 8/B stand
 
Pacskovszky Zsolt dedikálja a Tabu-könyvek sorozatban megjelent Szabadesés című regényét
(Móra Könyvkiadó)
 
16.00–17.00
K 4 stand
Ágh István dedikál
(Nap Kiadó)
 
16.00–17.00
B 51 stand
 
Jan Kuntur dedikálja A perem-lét könyve című kötetét
(Napkút Kiadó)
16.00–17.00
D 38 stand
 
Gimesi Dóra és Gyöngyösi Adrienn dedikál
(Pozsonyi Pagony)
16.30–17.30
D 3 stand
 
Badár Sándor és Horváth János dedikál
(Jaffa Kiadó)
16.30–17.30
K 4 stand
Szörényi László dedikál
(Nap Kiadó)
 
16.30–17.00
D 43 stand
 
Jánoska Antal és Horváth Ferenc dedikálja Zsugaléria című kötetét
(PONT Kiadó)
17.00–18.00
B 10 stand
 
Hadas Krisztina dedikálja Egy tökéletlen anya naplója című kötetét
(Alexandra Kiadó)
17.00–18.00
B 31 stand
 
Tomán Edina dedikál
(Almandin Kiadó)
17.00–18.00
D 36 stand
 
Szabó Era és Kállai Nagy Kriszta dedikálja Csokitánc című illusztrált gyerekvers kötetét
(Ciceró Könyvstúdió)
 
17.00–18.00
B 17 stand
Jože Hradil dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
17.00–18.00
D 21 stand
Rugási Gyula dedikálja A historizmus fantomja című könyvét
(Jószöveg Műhely)
 
17.00–18.00
B 15 stand
Komoróczy Géza dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
17.00–18.00
D 33 stand
Vidra Gabriella és ATudás Könyvei borítótervezői dedikálnak
(Kolibri Kiadó)
 
17.00–18.00
B 18 stand
 
Jávorszky Béla Szilárd dedikálja Táncház című új könyvét
(Kossuth Kiadó)
17.00–18.00
D 9 stand
Tóth Fanni dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
17.00–18.00
B 16 stand
Pion István, Simon Márton és Sirokai Mátyás dedikál
(Libri Kiadó)
 
17.00–18.00
K 2 stand
 
Nagy Zoltán Mihály dedikálja A sátán fattya című regényét
(Magyar Napló)
17.00–18.00
D 8/B stand
 
Vig Balázs dedikálja A rettegő fogorvos című könyvét
(Móra Könyvkiadó)
 
17.00–18.00
D 38 stand
 
Szakács Eszter és Gyöngyösi Adrienn dedikál
(Pozsonyi Pagony)
17.00–18.00
B 57 stand
Szabó Tibor Benjámin dedikál
(Scolar Kiadó)
 
17.30–18.30
B 19 stand
 
Galgóczi Dóra dedikálja Fiatalságra ítélve című könyvét
(Corvina Kiadó)
17.30–18.30
B 19 stand
 
Michel Houellebecq dedikál
(Magvető Kiadó)
18.00–19.00
B 16 stand
Tyson (Váradi József) dedikál
(Libri Kiadó)
 
18.30–19.00
D 43 stand
 
Szávai Géza dedikálja Csodálatos országokba hoztalak című regényét
(PONT Kiadó)
18.45–19.30
B 6 stand
 
David Grossman, Amir Gutfreund és Shani Boianjiu izraeli írók dedikálnak
(Izrael Állam Nagykövetsége)
 

Április 20., szombat
Szabadtéri színpadon zajló programok

11.00–12.00
Szabadtéri Színpad[2]
Palya Bea Altatok című koncertje
Előadók: Palya Bea és zenekara
(Kolibri Kiadó)
 
14.30–15.30
Szabadtéri Színpad[3]
Állati zenés ABC – Bíró Eszter koncertje gyerekeknek és felnőtteknek
Előadók: Bíró Eszter és zenekara
(Balassi Intézet)
 
16.00–17.00
Szabadtéri Színpad
Néma Gyerek-koncert
Résztvevők: Simon Márton, Sirokai Mátyás, Pion István, Finy Petra és Závada Péter
(Libri Kiadó, JAK)
 
18.00–19.00
Szabadtéri Színpad
Hangold Újra!
Mini lemezbemutató koncert
Előadók: Gergely Éva, Bársony Bálint, Rieger Attila, Tar Gergely, Elek Norbert, Máthé László és Végh Balázs
(Rózsavölgyi és Tsa Kiadó)
 
 

Április 21. vasárnap
Termekben zajló programok

 
10.00–11.00
Márai Sándor terem
 
Mileta Prodanovićkönyvbemutatója
Résztvevők: a szerző, Csordás Gábor fordító és Radics Viktória
(L'Harmattan Kiadó)
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Bilimbo Háza idén is várja a kicsiket és nagyokat
Lesznek játékok totyogóknak, minikonyha, babasarok, sok-sok autó óriási szőnyegen, bábok, társasjátékok nagyobbaknak és persze sok-sok vidámság és kacagás.
(www.bilimbo.com)
 
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
Rajzpályázat a Meseutca kuckójában
A helyben készült rajzokat kiállítjuk, és a könyvfesztivál után a Meseutca szerkesztősége elbírálja, ki lehet az a három szerencsés nyertes, aki ajándékkönyveket kap a frissen megjelent gyerekkönyv-újdonságokból.
(meseutca.hu)
 
10.00–18.00
Gyerek-(b)irodalom
LaQ – Több, mint játék Japánból
A Líra innovatív és kreatív játékbemutatója
A 3 éves kor feletti gyerekeket és szüleiket várjuk egy közös játékra.
(Líra Könyv)
 
10.00–10.45
Gyerek-(b)irodalom
 
Bogyó és Babóca társasjátéka
Bartos Erika vetít, mesél, játszik a gyerekekkel
(Pozsonyi Pagony)
 
10.00–19.00
B 6 stand
 
Háttérbeszélgetések az izraeli irodalomról ismert írók és szakértők közreműködésével
(Izrael Állam Nagykövetsége)
 
10.00–11.00
B 1 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Daniele Cavicchia költővel beszélget Lukácsi Margit műfordító
A találkozó után Daniele Cavicchia dedikálja A víz asszonya című kötetét
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
10.30–11.30
D 34 stand
 
Fotózkodás Geronimóval
(Alexandra Kiadó)
10.45–11.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Ismerd meg a Mandragóra utca lakóit!
Állomásos játék 6–12 éves gyerekeknek
(Európa Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
Osztovits Levente terem
 
Vámos Miklós Húrok című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Bródy János és Barna Imre
(Európa Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
Szabó Magda terem
 
A tragikumról
Könyvbemutató
Résztvevők: Karafiáth Orsolya és Ungvári Tamás
(Scolar Kiadó)
 
11.00–12.30
Márai Sándor terem
 
Lettre – L'Harmattan Matiné
Résztvevők: Mileta Prodanović (Szerbia), Dragan Velikić (Szerbia), Arno Camenisch (Svájc), Helene Uri (Norvégia), Németh Gábor, Garaczi László és Kukorelly Endre
Moderátor: Csordás Gábor
(Lettre Internationale, L'Harmattan Kiadó)
 
11.00–12.00
Hess András terem
 
Kerekasztal-beszélgetés Serge Joncour francia íróval
Résztvevők: a szerző, Ádám Anikó és Marion Décome
(Budapesti Francia Intézet, Bureau International de l'Édition Française)
 
11.00–12.00
Kner Imre terem
 
Feledy Balázs Koller – egy legenda nyomában. Koller György, a Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége és a Koller Galéria című kötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Koller Györgyné Edit
(Corvina Kiadó)
 
11.00–14.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Kézműveskedés Erdélyi Andreával
11.00–11.40
Gyerek-(b)irodalom
 
Nyomozz velünk!
Színpadi produkció és ügyességi játék kis detektíveknek
Az Agatha nyomoz és a Sherlock, Lupin és én címmel most induló két detektívregény-sorozathoz kapcsolódó program
(Manó Könyvek)
                                  
11.00–13.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Készíts könyvet magadnak!
Könyvkötészet Cholnoky Zsófiával
(Matató Könyvműhely)
               
11.00–12.00
B 1 stand
 
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Mediterrán krimi
Giancarlo De Cataldo Bűnügyi regény című könyvének bemutatója a szerző részvételével
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
11.40–12.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Berti, a rózsaszín barika.Egyik birka olyan, mint a másik?
Animációs filmvetítés és mese Bertiről, a birkacsalád rózsaszín gyapjas gyermekéről – Goda Krisztina meséje a különbözőségről, a családról és a szeretetről
(Kolibri Kiadó)
 
12.00–13.00
Hess András terem
Rút Lichnerová Anna Regina című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Körtvélyessy Klára
Moderátor: Deák Renáta
(Európa Könyvkiadó, Literárne Informacne Centrum, Pozsony)
 
12.00–12.45
Gyerek-(b)irodalom
 
Mirka, avagy hogyan kell szeretni
Interaktív könyvbemutató
A TOP 100 gyerekkönyv-listán a 2012-ben 3. helyezett könyvről az alkotókkal beszélgetünk, amelyet dedikálás követ a kiadó standjánál.
(General Press Kiadó)
 
13.00–14.00
Szabó Magda terem
 
Orosz István Válogatott sejtések (a tojás volt előbb) című könyvének és Armand Puig i Tarrech Gaudí és a Sagrada Familia című könyvének bemutatója
Résztvevők: Orosz István, Török András útikönyvíró, kulturális menedzser és Wesselényi-Garay Andor építész
(Typotex Kiadó)
 
13.00–14.30
Supka Géza terem
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
LeggItaliano: felfedezésre váró olasz szerzők bemutatkozása
Fiatal és ígéretes olasz szerzők bemutatása, együttműködésben a Mondadori Alapítvánnyal
Moderátor: Giorgio Pressburger
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
13.00–14.00
Kner Imre terem
Gabriel Liiceanu A csábításról című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Szentmártoni János, Karácsonyi Zsolt, Erős Kinga és Végh Attila
(Orpheusz Kiadó)
 
13.20–14.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Szárnyak és paták
Vajon megtanulhat repülni egy kis pegaur akkor is, ha túl rövidek a szárnyai? Hogyan segíthet egy cukorbeteg kisfiú és testvére a szerencsétlenül járt mesebeli lényen?
Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Kolibri Kiadó közös könyvéből, amit Finy Petra írt és Herbszt László illusztrált, most Pokorny Lia színésznő és a szerző olvas föl részleteket. A történetet Mundruczó Kornél Proton színháza kelti életre.
A program ideje alatt az alapítvány vércukormérést végez.
(Kolibri Kiadó)
 
13.30–14.30
Márai Sándor terem
„Csak egyvalami volt biztos, hogy soha, de soha nem térek vissza Magyarországra.”
Az elsőkönyves brit Emylia Hall Nyarak könyve című regényének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Lévai Balázs
Közreműködik: Láng Annamária
(Park Könyvkiadó)
 
13.30–14.30
Hess András terem
 
Heydar Aliyev Függetlenségünk örökre szól és A könyvkiadás fejlődése Azerbajdzsánban, a függetlenség éveiben (1993–2013) című könyveinek bemutatója
Résztvevők: a nagykövetség által meghívott vendégek
Moderátor: Faiq Xudanli
(Azerbajdzsáni Köztársaság budapesti Nagykövetsége)
 
14.00–15.00
Osztovits Levente terem
 
Díjátadás
Budai-díjak
A díjakat Láng Zsoltnak, a II. kerület Önkormányzata polgármesterének a felhatalmazásából Ötvös Zoltán, a Művelődési Iroda vezetője adja át.
 
Az Év Kiadója, valamint az Év Vidéki és az Év Fővárosi könyvesboltja MKKE díjainak átadása
Az elismeréseket az MKKE elnöke adja át.
 
Az Év hangoskönyves hangja díj átadása
A díjat Kocsis András Sándor adja át.
 
14.00–16.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Gyöngyfűzés Semmelweis Krisztával
14.00–14.30
Gyerek-(b)irodalom
 
Vörös István Fénylovasok – Utazás a Panda csillagképből a Földre – és vissza című kötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Lackfi János író, költő, műfordító
(Noran Könyvesház)
 
14.00–15.00
D 42 stand
Csodaceruza-kvíz 8–10 éves gyerekeknek
 
 
14.30–15.30
Hess András terem
 
A III/III krónikája
Résztvevők: Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián
(Jaffa Kiadó)
 
14.30–15.30
Kner Imre terem
 
Arno Camenisch könyvbemutatója
Résztvevők: a szerző, Adamik Lajos fordító és Keresztesi József
(L'Harmattan Kiadó)
 
14.30–15.00
Gyerek-(b)irodalom
 
Nagypapám meséi
Zsombok Zoltán most megjelent mesegyűjteményéből olvas fel a szerző unokája
(PlayON)
 
15.00–16.00
Márai Sándor terem
 
Bűnösök és bűnbakok a 20. századi magyar történelemben
Beszélgetés a Lehallgatott kihallgatások. Gerő és Rákosi pártvizsgálatainak titkos hangszalagjai és a Ki volt Károlyi Mihály? című könyvekhez kapcsolódóan
Résztvevők: Baráth Magdolna, Feitl István, Hajdu Tibor és Pók Attila
(Napvilág Kiadó)
 
15.00–16.00
Supka Géza terem
 
Te is olvasol ugye?
A Supka Géza Alapítvány és a Magyar Lapkiadók Egyesülete olvasásnépszerűsítő pályázatának eredményhirdetése
Résztvevők: Grecsó Krisztián, a pályázat Csak egy tánc című novellájának szerzője, Für Anikó, a zsűri elnöke, Kányádi Sándor és Horváth Gergely, a zsűri tagjai, valamint Lafferton Kálmán, Hivatal Péter, Zatykó Péter, Kocsis András Sándor és Szabó Tibor Benjámin
 
AzAEGON Művészeti Díj átadása
 
15.00–15.40
Gyerek-(b)irodalom
 
Fedezd fel Narnia csodás világát!
Interaktív könyvbemutató C. S. Lewis Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című műve alapján
(Harmat Kiadó)
 
15.30–16.30
Osztovits Levente terem
 
„Théseustól egy kicsit észak-északnyugatra”
Krasznahorkai László bemutatja a Megy a világ című új novelláskötetét
(Magvető Kiadó)
 
15.40–16.10
Gyerek-(b)irodalom
 
Ó, azok a csodálatos állatok – Tavaszi történetek
A szerző varázslatos fotókkal illusztrált előadásában legszebb tavaszi történeteit meséli el. Felcseperedő cinkefiókákkal, a Tisza-tó csodáival, állatkölykökkel, izgalmas rovarokkal ismerkedhetünk meg közelebbről.
(Ring Color)
 
16.00–17.00
Márai Sándor terem
 
A hét főbűn könyvsorozat bemutatója
Résztvevők: Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, Ritter Andrea pszichoanalitikus, valamint Mártonffy Marcell irodalomtörténész és teológus
(Typotex Kiadó)
 
16.00–17.00
Supka Géza terem
 
Konfliktus a párkapcsolatban – hogyan kezeljük?
Résztvevők: Szendi Gábor és Megyeri Zsuzsa Dóra
(Jaffa Kiadó)
 
16.00–17.00
Hess András terem
Keresztényüldözések régen és ma – Beszélgetés az Akikre nem volt méltó e világ című könyv kapcsán
Résztvevők: Dr. Kulcsár Árpád történész, Morvay Péter újságíró, Dr. Grüll Tibor történész, Frechet Tímea újságíró, valamint Jászberényi Sándor újságíró, közel-keleti tudósító
(Patmos Records)
 
16.00–17.00
D 34 stand
 
Fotózkodás Geronimóval
(Alexandra Kiadó)
16.10–16.30
Gyerek-(b)irodalom
 
Kísérletezz, játssz és nyerj a HVG Okoskönyvekkel!
 
16.30–17.30
Szabó Magda terem
 
Sunyovszky Sylvia Csak semmi titok című életrajzi kötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Szirtes Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, a Madách Színház igazgatója és dr. Milkovich Eszter, a Holnap Kiadó igazgatója
Moderátor: Nagy Borbála Réka, a kötet szerkesztője
(Holnap Kiadó)
 
16.30–17.00
Gyerek-(b)irodalom
 
A Kerekerdő Óvoda kisgyermekeinek és óvónőinek előadása Benedek Elek meséiből
(Duna International Kiadó)
                   
17.00–19.00
Teátrum
Születésnapi Irodalmi Szalon
Házigazda: Tarján Tamás
Meghívottak: 85 éves: Benkő Samu, Hankiss Elemér, Juhász Ferenc; 80 éves: Gálfalvi Zsolt, Gergely Ágnes, Konrád György; 75 éves: Ágh István, Radnóti Zsuzsa, Sándor György, Szilágyi István, Takács Zsuzsa; 70 éves: Dalos György, Kocsis L. Mihály, Kulin Ferenc, Mezey Katalin, Oravecz Imre, Hans-Henning Paetzke, Szegedy-Maszák Mihály, Várady Szabolcs; 60 éves: Angyalosi Gergely, Kőrössi P. József, Szőcs Géza; 50 éves: Podmaniczky Szilárd
(MKKE)               
 
17.00–18.30
Osztovits Levente terem
OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
Giorgio Pressburger filmjének (Dietro il buio) vetítése a szerző részvételével
(Budapesti Olasz Kultúrintézet)
 
     
 

Április 21., vasárnap
Standokon zajló dedikálások

 
10.00–11.00
D 21 stand
 
Nagy Zsóka dedikálja Megoldjuk, szívem című könyvét
(Jószöveg Műhely)
10.00–11.00
B 15 stand
Turi Tímea és Uri Asaf dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
10.00–11.00
D 9 stand
Spirit Bliss dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
10.00–11.00
B 51 stand
Kapitány Gábor dedikálja Hótűznéző című könyvét
(Napkút Kiadó)
10.00–11.00
D 43 stand
Novák Valentin dedikálja regényeit
(PONT Kiadó)
11.00–12.00
B 41 stand
 
Bächer Iván dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
11.00–12.00
D 36 stand
 
Varró Dániel fordító dedikálja Shel Silverstein Shelby bácsi állatkertje című gyerekverskötetét
(Ciceró Könyvstúdió)
 
11.00–12.00
B 17 stand
 
Szécsi Noémi dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
11.00–12.00
B 15 stand
Egressy Zoltán dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
11.00–12.00
D 9 stand
Szurovecz Kitti dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
11.00–12.00
B 19 stand
 
Bán Zsófia, Fehér Béla és Kemény István dedikál
(Magvető Kiadó)
11.00–12.00
K 4 stand
Kiss Gy. Csaba dedikál
(Nap Kiadó)
 
11.00–12.00
D 43 stand
 
Arne Svingen norvég meseíró és Kovács Katáng Ferenc műfordító dedikál
(PONT Kiadó)
11.00–12.00
D 38 stand
 
Bartos Erika dedikál
(Pozsonyi Pagony)
12.00–13.00
B 41 stand
 
Bódi Péter dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
12.00–13.00
B 19 stand
 
Pataki Éva dedikálja Nőből is megárt a nagymama című regényét
(Athenaeum Kiadó)
 
12.00–13.00
B 19 stand
 
 
Feledy Balázs dedikálja Koller – egy legenda nyomában. Koller György, a Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége és a Koller Galéria című könyvét
(Corvina Kiadó)
 
12.00–13.00
B 17 stand
 
Vámos Miklós dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
12.00–13.00
D 8 stand
 
Domján-Udvardy Melinda és Igor Lazin grafikusművészek dedikálják Weöres Sándor: Kutyafülü Aladár című gyermekválogatás kötetüket
(Holnap Könyvkiadó)
 
12.00–13.00
B 15 stand
Kőrösi Zoltán dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
12.00–13.00
B 19 stand
 
Kováts Judit dedikál
(Magvető Kiadó)
12.00–12.30
D 43 stand
 
Dr. Kovács Jolán dedikálja a Légző ABC című könyvét
(PONT Kiadó)
12.00–13.00
D 38 stand
 
Paulovkin Boglárka és Kőszeghy Csilla dedikál
(Pozsonyi Pagony)
12.00–13.00
B 57 stand
Karafiáth Orsolya és Ungvári Tamás dedikál
(Scolar Kiadó)
 
12.30–13.30
K 8 stand
Helene Uri dedikál
(L'Harmattan Kiadó)
 
12.30–13.30
D 8/B stand
 
Balázs Ágnes dedikálja a Lufi-könyvek sorozat köteteit
(Móra Könyvkiadó)
12.30–13.00
D 43 stand
 
Erdélyi Ágnes és Bőhm Judit műfordító dedikálja A kamaszkor védelmében című könyvet
(PONT Kiadó)
 
13.00–14.00
B 10 stand
Müller Péter dedikálja könyveit
(Alexandra Kiadó)
 
13.00–14.00
B 17 stand
 
Konrád György dedikál
(Európa Könyvkiadó)
 
13.00–14.00
D 8 stand
 
Kányádi Sándor és Keresztes Dóra dedikálja a Küküllő kalendárium című gyermekkönyvet
(Holnap Könyvkiadó)
 
13.00–15.00
B 15 stand
Gyáni Gábor dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
13.00–14.00
D 9 stand
On Sai dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
13.00–14.00
B 19 stand
Darvasi László dedikál
(Magvető Kiadó)
 
13.00–14.00
B 51 stand
 
Kántás Balázs dedikálja Fantomképek című könyvét
(Napkút Kiadó)
13.00–14.00
D 43 stand
 
Szávai Ilona ajánlja a Fordulópont című folyóiratot
(PONT Kiadó)
14.00–15.00
B 31 stand
 
Sumonyi Zoltán dedikálja Hogyan legyek hűséges fiad? című könyvét
(Argumentum Kiadó)
14.00–15.00
B 19 stand
 
Koltai Tamás dedikálja Zsöllyerablét – 50 év színházban című könyvét
(Corvina Kiadó)
 
14.00–15.00
D 8 stand
Faltisz Alexandra, Keresztes Dóra, Pásztohy Panka, Quirin Ágnes, Pálfi Zsolt, Sajdik Ferenc, Győrfi András grafikusművészek dedikálják a Holnap Kiadónál megjelent, gyermekeknek készült köteteiket
(Holnap Könyvkiadó)
 
14.00–15.00
D 3 stand
 
Bauer Barbara dedikál
(Jaffa Kiadó)
14.00–16.00
D 21 stand
Gazda Albert és Cséka György dedikálja Magyar lakok Kárpátalja című könyvét
(Jószöveg Műhely)
 
14.00–15.00
B 15 stand
Szilágyi Zsófia dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
14.00–15.00
D 33 stand
Jeney Zoltán és Haránt Artúr dedikál
(Kolibri Kiadó)
 
14.00–15.00
B 18 stand
 
Romsics Ignác dedikálja Magyarország a második világháborúban című könyvét
(Kossuth Kiadó)
 
14.00–15.00
D 9 stand
Böszörményi Gyula dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
14.00–15.00
B 19 stand
Scherter Judit dedikál
(Magvető Kiadó)
 
14.00–15.00
B 51 stand
 
Miklóssy Endre dedikálja Évezredek között című könyvét
(Napkút Kiadó)
14.00–15.00
B 10 stand
Sárközi Mátyás dedikálja Párban magányban című kötetét
(Noran Könyvesház)
 
14.00–15.00
K 16 stand
 
Orosz István dedikálja Válogatott sejtések (a tojás volt előbb) című könyvét
(Typotex Kiadó)
 
14.30–15.30
D 43 stand
 
Tarján Tamás és Follinus Anna dedikálja köteteit
(PONT Kiadó)
15.00–16.00
B 41 stand
 
Bárász Péter dedikál
(Ab Ovo Kiadó)
15.00–16.00
B 10 stand
Gönczi Gábor és Csikós Balázs dedikálja Bazi nagy esküvőskönyv című kötetét
(Alexandra Kiadó)
 
15.00–16.00
B 19 stand
 
Nyáry Krisztián dedikálja Így szerettek ők című könyvét
(Corvina Kiadó)
15.00–16.00
B 31 stand
 
Sári László dedikál
(Kelet Kiadó)
15.00–16.00
B 15 stand
Kemenes Géfin László dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
15.00–16.00
D 33 stand
Goda Krisztina és Udvardi Jenő dedikál
(Kolibri Kiadó)
 
15.00–16.00
B 16 stand
Csányi Vilmos dedikál
(Libri Kiadó)
 
15.00–16.00
B 19 stand
 
Boldizsár Ildikó dedikál
(Magvető Kiadó)
15.00–16.00
D 8/B stand
 
Nógrádi Gábor dedikálja A gonosz hét napja, a Nézz rám, Mami és a Galambnagymama című regényeit
(Móra Könyvkiadó)
 
15.00–16.00
B 51 stand
 
Botos Katalin dedikálja„...mint tükrön a lehellet”című könyvét
(Napkút Kiadó)
15.00–16.00
D 38 stand
 
Erdős István és Pásztohy Panka dedikál
(Pozsonyi Pagony)
15.00–17.00
B 37 stand
 
Kövesi Péter dedikálja A Pilis összeesküvés, Nem leszek nemecsek, A csodaszarvas nyomában, Utazások ezotériában című könyveit
(Tarandus Kiadó)
 
15.30–16.30
D 3 stand
 
Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor dedikál
(Jaffa Kiadó)
15.30–16.00
D 43 stand
 
Albert Gábor dedikálja könyveit
(PONT Kiadó)
16.00–17.00
B 19 stand
Léner Péter dedikálja Volt egyszer egy színház – A József Attila Színház utolsó két évtizede című könyvét
(Corvina Kiadó)
 
16.00–17.00
K 8 stand
 
Arno Camenisch dedikál
(L'Harmattan Kiadó)
 
16.00–17.00
D 3 stand
 
Müller Rolf, Paksa Rudolf és Papp István dedikál
(Jaffa Kiadó)
16.00–17.00
D 21 stand
Kubiszyn Viktor dedikálja Drognapló című könyvét
(Jószöveg Műhely)
 
16.00–17.00
B 15 stand
Komoróczy Géza dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
16.00–17.00
D 33 stand
Winkler Róbert és Baranyai B. András dedikál
(Kolibri Kiadó)
 
16.00–17.00
D 9 stand
Simon Tamás dedikál
(Könyvmolyképző Kiadó)
 
16.00–17.00
B 16 stand
Almási Kitti és Havas Henrik dedikál
(Libri Kiadó)
 
16.00–17.00
B 19 stand
 
Dés Mihály dedikál
(Magvető Kiadó)
16.00–17.00
K 2 stand
 
Kocsis Csaba dedikálja Kádár vitéz című ifjúsági regényét
(Magyar Napló)
16.00–17.00
K 4 stand
Tamás Menyhért dedikál
(Nap Kiadó)
 
16.00–17.00
B 51 stand
 
Hedry Mária dedikálja A 99 pöttyös kék labda kalandjai című könyvét
(Napkút Kiadó)
16.00–18.00
D 43 stand
 
Szávai Géza dedikálja regényeit
(PONT Kiadó)
16.00–17.00
B 57 stand
David Grossman dedikál
(Scolar Kiadó)
 
16.30–17.30
B 19 stand
 
Krasznahorkai László dedikál
(Magvető Kiadó)
17.00–18.00
D 3 stand
 
Szendi Gábor és Mezei Elmira dedikál
(Jaffa Kiadó)
17.00–18.00
B 15 stand
Kornis Mihály dedikál
(Kalligram Kiadó)
 
17.00–18.00
B 16 stand
Lackfi János és Barta András dedikál
(Libri Kiadó)
 
17.00–18.00
K 2 stand
 
Kovács István dedikálja A csoda a Visztulánál és a Balti-tengernél, az „Egy a lengyel a magyarral” – A szabadságharc ismeretlen lengyel hősei című köteteit és Edward Stachura Szekercelárma, avagy az emberek a téli erdőn című könyvének fordítását
(Magyar Napló)
 
17.00–18.00
K 4 stand
Tóth Erzsébet dedikál
(Nap Kiadó)
 
17.00–18.00
B 51 stand
 
Toót-Holló Tamás dedikálja Üsse kő című könyvét
(Napkút Kiadó)
18.00–19.00
B 16 stand
Benedek Szabolcs dedikál
(Libri Kiadó)
 
18.00–19.00
K 4 stand
Kodolányi Gyula dedikál
(Nap Kiadó)
 
     
 

Április 21., vasárnap
Szabadtéri színpadon zajló programok

 
11.00–12.00
Szabadtéri Színpad[4]
Lufi buli
A lufi videó- és könyvtréler pályázat eredményhirdetése, díjátadó, a legjobb pályamű élőben a színpadon és lufieregetés
Résztvevők: Balázs Ágnes író, Dian Viktória, a Lufi-könyvek szerkesztője, Bibi, valamint a zsűri és a nyertesek
Moderátor: Gáspár András
(Móra Könyvkiadó)
 
13.00–14.00
Szabadtéri Színpad
 
A Bihari Táncegyüttes fellépése
(MKKE)
15.00–16.30
Szabadtéri Színpad
 
Rájátszás – költészet popritmusban
Résztvevők: Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Szálinger Balázs, Beck Zoltán (30Y), Kollár-Klemencz László (Kistehén Tánczenekar) és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven)
(Bookline)
 
 
 

Kiállítások

 
Millenáris                              OLASZ DÍSZVENDÉGSÉG
B épület                                  Ex libris metszetek Boccaccio születésének 700. évfordulójára
B 1 stand                                A Toszkán Bibliográfiai Társaság által felkért 72 művész alkotásai
 
Millenáris                                Állatok az illusztrációban
B épület                                  A Magyar Illusztrátorok Társaságának kiállítása
Galéria
 
Millenáris                                Könyvek másképp
B épület                                  Művészkönyvek a Könyvfesztiválon
Galéria                                   A Magyar Művészkönyvalkotók Társasága kiállítása
 
Millenáris                                Az Aranyvackor 2013 gyermekirodalmi és illusztrációs pályázat képei D épület                              
Előtér                                      A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése kiállítása
 
Millenáris                                Beckett
D épület                                  A budapesti Ír Nagykövetség kiállítása
Galéria
 
Millenáris                                Fehéren::Feketén – Felelősen a cigány–magyar együttélésről
Park                                        A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének fotópályázata
 
A Könyvfesztivál belépője 500 Ft, amely levásárolható!

Nyitva tartás: 2013. április 18.12.00–19.00
  2013. április 19.10.00–19.00
  2013. április 20. 10.00–20.00
  2013. április 21. 10.00–19.00
  A belépőjegy ára 500, -Ft, amely a standoknál levásárolható.
  Megnyitó: 2013. április 18. 15.00

A Millenáris park a Fény utca, Lövőház utca, Kis Rókus utca, Marczibányi tér által határolt területen fekszik, közvetlenül a Mammut bevásárlóközpont szomszédságában.

A Könyvfesztivál helyszínei a Millenárison: B-D csarnok, Teátrum és Fogadó és a kültér.


Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

kép forrása: www.millenaris.hu
Millenáris

A Millenáris szép környezetben színvonalas kulturális programoknak nyújt teret, melyek eg......

Még több Program, esemény Budapesten

István, a király  jubileumi előadás
I.K. 30 - István, a király

Az István, a király felejthetetlen rockoperánk 30 éves évfordulójára egy gigászi előadással kés...

Budapesti Nyári Fesztivál

A Budapesti Nyári Fesztivál 2013-ra már bátran pályázhatna egy lexikon szócikkre, amelyn......

Urbitális Majális

Az Urbitális Majális 2013 a kreatív ipar, a kreatív osztály, valamint a kulturális és kr......

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Máj 25

Gyermeknap az egri várban!
Az egri vár az egrieké, 2012. május 25-én pedig a gyerekek vehetik birtokukba Do...
Eger

Máj 25

Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban
Tiéd a porond! – Gyereknap a Savoya Parkban 2013. május 25-én egész napos gyermekprogramok várj...
Budapest

Máj 24

Megarock Fesztivál
A Megarock 2013-ban folytatja a 2012-ben megkezdett sort, és ismét két, masszív rock felhoz......
Fesztiválok Városa

Térkép





Szállás a közelben

1 Fungary Apartman Budapest

„Ha Párizsba vagy Rómába utaznék, ilyen apartmanban szeretnék lakni!” Ez az elv vezé...

2 Fodrinkalak Apartman Budapest

Van egy hely a Moszkva (Széll Kálmán) térnél, ami több mint szállás. Ugyanis mi azt sze...

3 Bi&Bi Panzió Budapest

10 szobás családias panzió Budapesten a Széll Kálmán tér közvetlen közelében. Gyalogo...

Étel & Ital a közelben

1 City Café Pub

Színvonalas melegkonyhás Pub, Buda szívében, közvetlenül a Millenáris park mellet...

2 Roham Buda

Megnyitották Buda legkellemesebb helyét sok könyvel, palacsinta és grill különlege...

3 Márkus Vendéglő

Éttermünk lassan 30 éve működik.<br /> A Mammut a fény utcai piac és a Millenári...

Shopping a közelben

1 Desszert Mester
Desszert Mester Budapest

A budapesti Desszert Mester üzlet célja az olyan termékek megismertetése vevőkkel, amelyek...

Megosztom



Program, esemény kereső Budapest

Partnereink




Facebook