Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Cirque Éloize: iD 2014

Papp László Budapest Sportaréna 1143 Budapest, Stefánia út 2 -

Cirque Éloize: iD információk

Cirkusz a maximumon

 
Cirkusz ízig vérig avagy érkezik az új generáció, érkezik a kanadai avantgárd társulat a Cirque Éloize. A méltán legendássá érett Cirque du Soleil produkció nyomdokain felnőtt zseniális csapat 2014. április 22-én és 23-án a hazai közönséget is elkápráztatja majd a Sportaréna falai között!

A fiatalos lendülettel operálóm csoport azért nem első bálos társulat, hiszen 1993-as alakulásuk óta közel 4000 előadást tartottak a világ 40 országának közel félezer városában, sőt nem kevés rangos fesztiválon is bizonyítottak, ha a cirkusz és akrobatika naprakész megfogalmazásáról van szó, akkor ők az egyik legjobbak!

A modern táncok elemeit a lélegzetelállító akrobatikával vegyítő csapat folyamatosan frissíti mind a műsortárát, mind a tagjait, hiszen rendere újabb és újabb tehetségeknek adnak helyet soraikban, így szinte biztosra vehetjük, hogy egy hamisítatlanul lendületes és energikus produkció élményét kapjuk majd áprilisban Budapesten! 


 


Cirque Éloize fellépés 2014, Budapest- Sportaréna


Cirque Éloize fellépés jegyárak
Ülőhely 115 300 Ft
Ülőhely 213 300 Ft
Ülőhely 311 300 Ft
Ülőhely 410 300 Ft
Ülőhely 59 300 Ft


 

Cirque Éloize jegyelővétel >>>



A legfrissebb hírekért pedig keress minket a facebookon is >>>
Szöveg: Fesztiválok Városa
Sajtóanyag és szervező: Live Nation Hungary

A Cirque Éloize Budapesten
 
Bár hazánkban jelenleg a "nagytestvért", a Cirque du Soleil társulatát sokkal több ember ismeri, de itt az ideje, hogy a fiatalabb Cirque Éloize csapata is bemutatkozhasson a magyar közönségnek.
 
A társulat 1993-as alapítása óta a világ egyik vezető kortárs cirkuszává vált, felnőve a Cirque du Soleil társvállalata ranghoz. Újító produkcióikkal a társulat olyan előadások színpadra állítására specializálódott, amely a modern cirkuszművészetet kombinálja a színházi előadással, a zenével, tánccal és az extrém sportokkal - a társulatra jellemző sajátos és úttörő módon.
 
A hamarosan hazánkban is látható iD show 15 akrobata és előadóművész színpadi munkája, vadonatúj multimédiás kiegészítőkkel, valamint rock és elektronikus zenéktől inspirált kísérőzenével. 2010-es bemutatója óta a show folyamatosan lelkes kritikákat kap mind a közönség, mind a média részéről:
 
 
"Az iD egy rendkívül izgalmas darab, tele energiával és találékonysággal."
The Gazette
 
"A Cirque Éloize csapata meg fog fertőzni hatalmas energiájával!"
Now Toronto
 
"A West Side Story átment hip-hop cirkuszba."
The Montreal
 
"Ez nem egy átlagos cirkusz!"
City Times
 
"Vedd egy nukleáris robbanófej energiáját, add hozzá egy tinédzser attitűdjét  és máris megkapod az iD-t."
The Guardian
 
"Egyik lélegzetelállító látványosság követi a másikat."
The Telegraph

 


Fizetett hirdetés

Videó

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Júl 10

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Júl 10

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Hotel Veritas Budapest

A Hotel Veritas a Papp László Sport Aréna, a SYMA kiállítási központ és a legendás Pus...

2 Green Hotel Budapest

A Green Hotel Budapest legújabb, egyedi stílusú business city és konferenciaszállodája a ...

3 Hid Hotel Budapest

A Híd Hotel*** elhelyezkedése ideális: a belváros, az üzleti negyed és a bevásárlóköz...

Látnivalók a közelben

1 Papp László Budapest Sportaréna
A Budapest Sportaréna (fotó: Hu Totya)

Budapest legnagyobb rendezvényhelyszíne, a legnagyobb koncerteknek és programoknak otthont a...

2 LongLife Kisállat Rendelő

Hogy kisállatod hosszú ideig családtag maradjon!

3 Százados úti Művésztelep
Százados Úti Művésztelep, Budapest

Európa legkorábban alapított és azóta is folyamatosan működő művészeti egyesülése a...

Shopping a közelben

1 Hűtő-Mosógép Centrum Kft.

Itt mindent megtalál, amire háztartásában szüksége lehet! Szállítási sérült és fel

2 Arsis Kft.

Greenies, Melania, Stacho-Killefeet, Comflex, Fidelio-Hallux-Soft-Line

3 Szent Márk Gyógyszertár

A Szent Márk gyógyszertár többek között az alábbi készítményeket forgalmazza: Gyógys...

Megosztom



Program, esemény kereső Budapest

Partnereink




Facebook