Tisztelt Versenyzők!
Mindenkit szeretettel köszöntünk a közelgő 2014-es mountainbike évad alkalmából. A XII. Buda Maraton a hagyományokhoz híven ezúttal is május 01-én kerül megrendezésre a Hármashatár-hegyen.
2013-ban 10 év után változtattunk és felcseréltük a két kör sorrendjét. A versenyzők pozitív visszajelzéseiből tudjuk, hogy sikeres és izgalmas változtatás volt, bár így a pálya teljesítése még nehezebb feladatnak bizonyult. 2014-ben is marad ez a pályakonstrukció és a versenyzők az első kör megtétele után eldönthetik befutnak vagy vállalják a második kör megtételét is.
Rendkívül örvendetes tendenciát figyeltünk meg 2013-ban, hogy egyre több külföldi neves versenyző is részt vesz a Buda Maratonon, ami azt bizonyítja, hogy ugyan a megszokott maraton távokhoz képest rövidebb a nyomvonal, viszont jelentős a színt különbség és végig technikás kihívásokkal teli a pálya.
A következő évben is ez marad a Buda Maraton főjellemzője és még több izgalmas pályaszakaszt tervezünk 2014-es évben. Ezeknek az egyeztetése már folyik az erdészeti hatóságokkal.
A tavalyi program marad, különös tekintettel arra, hogy a versenyt követően 3 napos ünnep következik és így mindenkinek van ideje kipihenni a fáradalmakat, illetve további programokon részt venni a hosszú hétvégének köszönhetően.
A pálya rajzát megtalálják az esemény hivatalos weboldalán:
http://www.sportaktiv.hu/buda-maraton-hu/buda-maraton-palya-hu/
A XII. Buda Maraton programja:
08:00 - 10:00 |
Helyszíni nevezés a gyerekversenyre. |
08:00 - 11:00 |
Helyszíni nevezés a XII. Buda Maratonra. |
10:15 - 11:30 |
Diák Kupa gyerekverseny. |
12:00 |
XII. Buda Maraton rajt. |
12:15 |
Diák Kupa gyerekverseny. |
16:00 |
XII. Buda Maraton eredményhirdetés. |
Versenykategóriák
A versenyen bárki indulhat 14 és 70 év között, 14 kategóriában (korosztályok szerint).
Fontos információ!
A versenyző korának meghatározása
születési év szerint történik. A hónapok nem számítanak.
-
U15 fiú/lány (13-14 évesek)
-
U17 fiú/lány (15-16 évesek)
-
U19 fiú/lány (17-18 évesek)
-
Felnőtt férfi/nő (19-29 évesek)
-
Master1 férfi/nő (30-39 évesek)
-
Master2 férfi/nő (40-49 évesek)
-
Master3 férfi/nő (50 év felettiek
Gyerekverseny-
U7 ( 7 év alattiak) 2 rövidített kör
-
U9 ( 9 év alattiak) 2 közepes kör
-
U11 ( 11 év alattiak 2 nagy kör
-
U13 ( 13 év alattiak) 3 nagy kör
-
U15 ( 15 év alattiak) 4 nagy kör
Hallássérültek versenye
A korábbi évekhez hasonlóan idén is várjuk szeretettel a hallássérült bringásokat.
A Hallássérültek Szövetségének kérésének megfelelően a verseny integrált rendszerű, tehát ugyanolyan feltételekkel együtt versenyeznek a hallássérültek a nem hallássérültekkel. De szeretnénk nektek külön eredmény listát készíteni, ehhez kérjük adjátok meg, hogy hallássérültként neveztek, mert csak így tudjuk összeállítani az eredmény listátokat.
A nevezési sátorban külön feltüntetjük a hallássérültek számára biztosított nevezési pultot.
Maraton-
U15 fiú/lány (13-14 évesek)
-
U17 fiú/lány (15-16 évesek)
-
U19 fiú/lány (17-18 évesek)
-
Felnőtt férfi/nő (19-29 évesek)
-
Master1 férfi/nő (30-39 évesek)
-
Master2 férfi/nő (40-49 évesek)
-
Master3 férfi/nő (50 év felettiek)
XII. Buda Maraton nevezési információk
Előnevezés:
április 25-ig. Előnevezési díj: 4 500.-Ft (ÁFÁ-val)
Nevezni a www.odinsport.eu rendszerben lehet 2014. január 01.-től.
Számlaszám: 10300002-10592067-49020010
Kedvezményezett: Buda Maraton
Helyszíni nevezés:
május 01-én, 08:00 - 11:00 között. Nevezési díj: 6 000.-Ft (ÁFÁ-val)
A gyerekversenyre a nevezési díj csoki vagy gyümölcs.