Birla Carbon
Programok - Élmények - Városom
Helly Hansen munkaruházat - munkavédelem
Részletes információk több, mint 5000 vendéglátóhelyről! Éttermek, pizzériák, sörözők és kávéházak egy helyen!
Országos Nyitóoldal / Budapest / Blog / Beszámoló / Helló Budavári Sörfesztivál!
Ellátogattunk mi is az első Budavári Sörfesztiválra! Nos, kedves olvasó nekünk tetszett. Ezt most ki is hangsúlyoznám, mert több ismerősömmel lelkesen konzultáltam a fesztiválos élményekről és igencsak megoszlottak a vélemények.
Szeretem a sört, szeretem a meleg napos időt, szeretem a jó hangulatú embereket, a Budai várnegyedet és a jó zenéket. Én ezzel szembesültem; úgy éreztem jókor és jó helyen vagyok.
Barátaim nyilatkozata alapján a legzavaróbb tényező a tömeg volt. Való igaz miután a nap lement már piszok sok ember volt. A mi csapatunk péntek délután négy óra körül kezdett ismerkedni a helyszínnel, akkor a bejutás könnyedén ment, és a fesztivál létszáma lazulósan szellős volt. Innentől fokozatosan nőtt a tömeg, melyet mi azért nem érzékelhettünk zavarónak, mert folyamatosan fogyasztottuk a tömegiszony folyékony ellenszerét.
De hogy miért is volt tömeg Budapesten egy ilyen népszerű italnak az első budavári fesztiválján? A válasz egyszerű, a Budai várban még nem volt ennyire baráti áron belépőjegy. Lehet kellett volna létszámstop, de akkor az is sokaknak fájt volna. Továbbszaladva felmerült az a kérdés is, hogy egyáltalán miért szednek gasztronómiai fesztiválokon vagy vásárokon belépőjegyet. Nekem erre szigorú a válaszom, ha nem szednének, még többen lennének.
És most le is zárnám a nem tetszésekről alkotott vélemények boncolgatását és tisztázását.
Szeretem sört, vannak kedvelt márkáim, de nem vagyok olyan sörszakértő, aki keni-vágja a legújabb termékeket. Így az újszülöttek kíváncsiságával szemezgettem a sörcsapok kínálatából. Bevallom a legkellemesebb élményt a Gyertyános Serfőzde meggysörének megismerése szerezte. Igen, lány vagyok. Imádtam és nyakaltam.
Kövezzen meg, aki szereti a barnát, én belenyaltam és valahogy nekem nem csúszik. Csalogató designnal várt a Public Dark, melybe egyébként még Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke is belekóstolt, ám számomra az íze ijesztően démoni és ugyanilyen a Soproni Démon is, szóval miattam több marad annak, aki szereti. A sörkínálat mellett a tőle megszokott ínycsiklandó illatokkal és látvánnyal volt jelen Katlan Tóni konyhája. Fenomenális csülkök lógtak alá, sercegtek a kolbászok és a többi finom falatok. Sörci mellé kolbász dukál, 1400 Ft-ért kaphattunk egyet, ami a méretéhez és a minőségéhez képest korrekt ár volt.
A gasztronómiai csemegézés közben és után sem feledkeztünk meg a színpadi programokról. Jamie Winchester kellemes zenélése közben piknikeztük és kipihentük a hét fáradalmait. A kolbász mellé a favorit Edelweissunkat kortyolgattuk, tracsiztunk és lestük a népeket. Lelazulva jó kedvel sétáltunk át az Oroszlános udvarba, hogy belehallgassunk Dombóvári István Dumaszínházába. Kicsit rávadultunk Ganxtára, aki örömmel jelentette be, hogy még sosem volt könyvtárnak ennyire közelébe. Aztán jött a rock & roll, melyhez a dögös egyenruhás Ed Philips and the Memphis Patrol szolgáltatta a talpalávalót.
Elvis Live! És most már az I. Budavári Sörfesztivál is.
Szerző: Era – Városom.hu
A Budavári Sörfesztivál 2014-ben már a negyedik alkalommal várja a tikkadt sör-rajongóka...
Iszonyatosan jóra sikerült a sörfesztivál 2011 -es debütálása és amíg be nem futnak a II. Budav...
Eddig itt volt nekünk a kék és a piros. Vagy esetleg a sárga – bár a Kisföldalattit szerintem s...
A 4. Kézműves Magyar Ízek Vásárát volt szerencsénk a hétvégén ’megízlelni’ és szerezni pár kara...
Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kiállítás-élményével kecsegtető Murder - A gyilkos tárlat h...
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide
Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron!
Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest
Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton