Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Budapest / Blog / Beszámoló / Az Emberi Test kiállításon jártunk

Az Emberi Test kiállításon jártunk

Az Emberi Test kiállításon jártunk jegyek, jegyrendelés

Az Emberi Test kiállításon jártunk információk

Mélyen magunkba nézve – Az Emberi Test kiállításon jártunk


Nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki az emberi testről az első érdemi ismeretterjesztő élményeit még a serdülés előtt a híres francia „Egyszer volt…” sorozatból nyerte. Akkor még aligha gondoltam arra, hogy a valóságban is alaposan szétnézhetek majd szerveimben és olyan dolgokat láthatok, amihez pár éve még az egészségügyi oktatás berkeiben kellett volna tetemesebb időt töltenem.

Ma már szerencsére ez nem akadály és bármelyikünk beütemezheti az orvostani gyorstalpalót a már a világot sikerrel bejárt a The Human Body, azaz Az Emberi Test kiállítás berkeiben. A Váci1 üzletház termeiben lakó tárlat február végén debütált és május végig tart, és ne nagyon ’patópálkodjon’, aki kacérkodik a vitrinek végigjárásával, hétvégeken igen jól jöhet még az előre megváltott jegy.

A kiállítás minden részlegén – csontváz, izmok, keringés, légzés, emésztés, nemi szervek, születés és a teljes test keresztmetszeteinek bemutatása – orvostanhallgatók látnak el minket a látvány mellé kiadós információadaggal, de külön prospektusok, oktató animációk is segítik megértést. A kiállítás átütő hatása pedig akkor válik kétségtelenné, mikor az izmoknál az adott testrészüket próbálgató, tapogató látogatókat, a dohányos tüdőnél elborzadó tekinteteket vagy épp a veséknél önkéntelenül a mosdót keresőket látjuk.

Érdemes az élményre rászánni az időt és lejteni egy alapos kört a termekben, mert ennél aligha lehetne kézzelfoghatóbb és aktuálisabb témát találni. A szervek mind valódiak, a kiállított testek nem rejtenek semmit véka alá, ráadásul, ha még a kiállítás végén sem csillapodott tudásszomjunk, birtokba vehetünk három érintőképernyőt és végigszánkázhatunk virtuálisan is a kiállításon látottakon.

A pár éve itt járt Bodies kiállítást látva is élmény volt a The Human Body-t végigjárni, rácsodálkozni saját testünkre és annak hihetetlen bonyolultságára… Van még idő május végéig, ne hagyjuk ki! 
 

A The Human Body kiállítás részletei, jegyelővétel >>>



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Az Emberi Test kiállítás 2012
Az Emberi Test kiállítás

Nézz magadba, de most tényleg! Azaz a világ legsikeresebb kiállítása Az Emberi Test (The ......

Még több Blog Budapesten

Kézműves Magyar Ízek Vására - Hazai ízek legjava

A 4. Kézműves Magyar Ízek Vásárát volt szerencsénk a hétvégén ’megízlelni’ és szerezni pár kara...

Gyilkosok útján - A Murder kiállításon jártunk

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb kiállítás-élményével kecsegtető Murder - A gyilkos tárlat h...

Verzió Filmfesztivál - Harmadik nap

A péntek este forgatagában egy film erejéig sikerült beugranom a Verzió Fesztiválra. A Toldi m...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Beszámoló,

Blog

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Máj 25

Gyermeknap az egri várban!
Az egri vár az egrieké, 2012. május 25-én pedig a gyerekek vehetik birtokukba Do...
Eger

Máj 25

Tiéd a porond! - Gyereknap a Savoya Parkban
Tiéd a porond! – Gyereknap a Savoya Parkban 2013. május 25-én egész napos gyermekprogramok várj...
Budapest

Máj 24

Megarock Fesztivál
A Megarock 2013-ban folytatja a 2012-ben megkezdett sort, és ismét két, masszív rock felhoz......
Fesztiválok Városa

Megosztom



Blog kereső Budapest

    

Partnereink




Facebook