Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Budapest / Blog / Sajtóközlemény / A NAV dísztermében lesz a KKVHÁZ Megyék Versenye

A NAV dísztermében lesz a KKVHÁZ Megyék Versenye

A NAV dísztermében lesz a KKVHÁZ Megyék Versenye információk


A NAV dísztermében lesz a KKVHÁZ Megyék Versenye

 

Bemutatták a sajtó képviselőinek is a KKVHÁZ Megyék Versenye döntő programját. Dr. Bod Péter Ákos, a verseny elnöke arról tájékoztatott, hogy a vártnál sokkal nagyobb aktivitást tapasztaltak a megyék részéről.

Mint az MNB egykori elnöke elmondta, az igazán nagy meglepetés az idén már bekapcsolódott határon túli magyar csapatok lelkesedése volt. A professzor mindenkinek ajánlja, hogy kattintgassa végig a megyék kvalifikációs versenymunkáit, természetesen a www.kkvhaz.hu oldalon.

December 3-án egy minden korábbi rendezvénynél izgalmasabb játékra kerül sor. A döntőbe jutott 20 csapat először a régiójukra leginkább jellemző terméket vagy szolgáltatást mutatja be egy performance keretében.

A középdöntőbe jutóknak pedig befektetőket kell csalogatniuk a megyéjükbe. A végső sorrend egy intellektuálisan is nagyon izgalmas vita keretében dől el a legjobb három csapat között. „ A vita mibenléte még meglepetés. Ezzel is szeretnénk elérni, hogy mindenki az utolsó pillanatig minden idegszálával figyelhessen a versenyre. AZ MTVA egy filmet forgat az eseményről. Bizonyára képernyőn is átjön majd, hogy ez a játékos kapcsolatokat és közösségi élményt kínáló immár hagyomány, nem kíván semmilyen szervezet konkurense lenni. Sokkal inkább a KKV szektor felé irányuló számos remek kezdeményezés otthona, kávéháza a KKVHÁZ” – zárta gondolatait a verseny elnöke.

A versenyre a bejutott megyék 5 fős csapatai és a VIP meghívottak mellett a nagyközönség is regisztrálhat. Korlátozott számban  jó páran megízlelhetik, milyen a NAV székházában megfordulni, amikor az ember játszani megy oda. A részletes programért, kérem, kattintsanak ide: http://kkvhaz.hu/megyek-versenye-donto-program
                                                                                                                                                                                          
A verseny célja
  

Játékosan és közösség teremtő módon ráirányítani a figyelmet a vállalkozói kedv és a vállalkozóvá válás fontosságára. Hangsúlyozni a vállalkozói ismeretek, a korszerű vállalatirányítás, a praktikus ötletek átvételét és a network jelentőségét. Kihasználni és fejleszteni azt az érzelmi kötődést, ami a megyékhez köti az ott élőket az ott gazdálkodókat. Fejleszteni azt a hatást, hogy az amúgy passzív vállalatok és személyek egymásért és különösen versenyben sokat hajlandóak tenni. 2014 jelmondata: előtérben „A fejlesztő megye” Ez arra utal, hogy még soha korábban ilyen komplex gazdaságfejlesztési szerep nem jutott megyéknek.

A verseny célja még, hogy a csapatok foglalkozzanak a fogyatékkal élőkkel, a tartós munkanélküliekkel és a gyermeknevelés melletti munkavállalás kérdésével is. Kapjanak szerepet a versenyben is, a kiváló tapasztalattal rendelkező, aktív, nyugdíjkorukat átlépett szakemberek is. Markánsan jelenjen meg a versenyben az újdonságokra való nyitottság, az innováció és a K+F képessége, az önfejlesztés állandó igénye, valamint a környezettudatosság.


 
Forrás és további információk: http://kkvhaz.hu/megyek-versenye-2014


Fizetett hirdetés

Még több Blog Budapesten

Próbavacsora Etyeken
Próbavacsora Etyeken

Esküvői Grill- és BBQ menü kóstolás, minden kötelezettség nélkül? A +52 Event & Gastro Hall mos...

Vacsoraest Ínyenceknek
Vacsoraest ínyenc olvasóknak

Rendhagyó irodalmi vacsoraestre várja az ínyenc olvasóközönséget a Globalista Konyha. A Főzünk ...

Twentysix Budapest
Őserdő nyílt a belvárosban

Őserdőre emlékeztet a Király utca legújabb közösségi tere. A botanikus kertet idéző udvarban a ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Blog

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Ápr 15

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Ápr 15

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Megosztom



Blog kereső Budapest

    

Partnereink




Facebook