Vígszínház Budapest

Két zseniális építész, az osztrák származású Fellner és a porosz Helmer a századforduló évtizedeiben megtervezte és megalkotta az európai polgárság színházideálját, és Odesszától Prágáig, Bécstől Budapestig 47 gyönyörűséges színházépület hirdeti azóta is e két nagyszerű tervező emlékét.
A századfordulón Budapest szinte évek alatt vált világvárossá, s dinamikusan fejlődő polgársága létrehozta első saját színházát, s 1896-ban egy év alatt felépült az impozáns Vígszínház. Aztán pillanatok alatt kiépült körülötte a világszép Budapest, illetve a polgárság új és modern középpontja: a Lipótváros. Több mint ezer ember fér be a ma is szépséget és eleganciát sugárzó nézőtérre. Itt született meg a modern magyar színjátszás és a huszadik századi modern magyar polgári dráma. Kultusza volt a Vígszínháznak. Falai között meghonosodott a könnyű francia vígjáték, a szellemes angol polgári társadalmi szatíra, Bernard Shaw szinte háziszerző lett, a két háború között a huszadik századi amerikai dráma is otthonra lelt falai között, elsosorban O'Neill darabjaival. És persze a kezdetektől és folyamatosan: Csehov. Legendás színészei két megkerülhetetlen törvényt ismertek: mindig korszerűnek, modernnek lenni és a közönséget - a legnemesebb értelemben- szolgálni.
Zsúfolt házakkal folytatódott tehát a Vígszínház második ötven éve is.
1961- ben visszakapta régi, legendás nevét. S a második ötven évben is (mai igazgatójával, Marton Lászlóval, Várkonyi Zoltán tanítványával, s Horvai István rendezővel, egykori igazgatóval az élén) ugyanaz a szándék: mindig korszerűen, mindig a közönségnek szólni.
Színpadán ismét otthonra lelt a modern európai és amerikai dráma (Arthur Miller, Tennessee Williams, Dürrenmatt, Harold Pinter, stb.) S ugyanúgy, mint a századelőn, a hetvenes években is itt bontakozott ki a magyar dráma második aranykora.
Kamaraszínháza a Pesti Színház 1967 óta működik, ugyanezzel a koncepcióval, csak intimebb hatású, kamara-jellegű drámák bemutatásával.