Korosztályának egyik legjobb európai blues-rock gitárosa Julian Sas, aki nem
ismeretlen a műfaj hazai rajongói előtt sem, hiszen a 49 éves holland zenész
már öt alkalommal szerepelt a paksi Gastroblues Fesztiválon az elmúlt években.
Budapesten már 12 év is eltelt azóta, hogy láthattuk őt, ezért is kihagyhatatlan
a szeptember 11-i lemezbemutató koncertje az Analog Music Hallban.
Hősünk 1970. május 29-én született a hollandiai Beneden-Leeuwenben, de nyolc-tíz éves
korában Algériában is élt a szüleivel, aztán visszatértek a szélmalmok hazájába. Már
gyermekként foglyul ejtette a gitár, és 12 évesen meg is kapta első profi hangszerét. Az
iskola mellett játszott már zenekarokban, majd 1995-ben megalakította saját bandáját.
Nehezen indult be a zenei karrierje, mert a megélhetéshez más munkákat is el kellett
vállalni, így volt postás, építkezéseken dolgozott, majd egy számára jobban kézhez álló
munkát csípett el, eladó volt egy hangszerboltban.
A blues csodájával az apja barátnőjén keresztül ismerkedett meg, aki megmutatta neki,
Muddy Waters, Howlin’ Wolf, Johnny Winter és a többiek lemezeit, így kialakult a tanári
kar. Ami viszont leginkább elbűvölte, az Rory Gallagher muzsikája volt. Az egyik
interjúban elmesélte, hogy öt év alatt 21 koncertjét látta Rorynak, de mindegyik más
volt! Hiába játszott különböző felállásokban, az energiaforrást mindig Rory Gallagher
jelentette. Valami hasonlót érez az ember akkor is, amikor Julian Sas lemezeit hallgatja,
hiszen a zenészek nála is változnak, de saját kisugárzása mindig megmarad. Rory hatása
egyébként máig él Julian Sas dalaiban és lemezein, amelyből a mostani, „Stand Your
Ground” című már 10. a sorban, de az idők során hat koncertalbuma is megjelent.
Mi az, ami ott van mindegyik Julian Sas dalban és fellépésen? A szenvedély és az odaadó
szeretet, amit a zene iránt érez, és ez megérinti a közönséget is a koncertjein. ,,Minden
nap jobb gitáros akarok lenni, mint az előző nap” – mondta az egyik interjúban. Aktuális
turnéjával - és megújult zenekarával - zenei pályafutásának 25. évfordulóját ünnepli a
kiváló gitáros, énekes.
Jegyek elővételben kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és személyesen a
helyszínen, augusztus 31-ig 4.000, szeptemberben 4.500 Ft-os áron. A koncert napján a
belépők ára 5.000 Ft lesz. További részletek a koncert Facebook oldalán.
Julian Sas - gitár, ének // Fotis Anagnostou – basszusgitár // Roland Bakker -
billentyűs hangszerek // Lars-Erik van Elzakker - dob
www.juliansas.com
Kapunyitás: 19:00 // Kezdés: 20:00
Analog Music Hall – 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.
Kapcsolatfelvétel és információ:
LOTS Music - Csillag Zoltán // info@lots-music.com // +36-70-372-1006