Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Budapest / Programok / Színház / Fonó Zenekar az Atyai Ág

Fonó Zenekar az Atyai Ág 2019

Csokonai Színház Budapest,

Fonó Zenekar az Atyai Ág információk

Igazi koncertkülönlegesség érkezik szeptember 28-án a Csokonai Színház nagyszínpadára. A Fonó Zenekar az Atyai Ág című produkciót hozza el a debreceni közönség számára. A rendhagyó produkció a Kodály Zoltán Emlékév alkalmából született és a Pesti Vigadó Dísztermében, rögtön a teltházas bemutató után ováció fogadta. 


A produkció különlegessége, hogy a Fonó Zenekar olyan balkár, nogaj, baskír és kumuk vendégművészekkel együtt lép színpadra, akikkel a zenekar énekes-zenésze, Agócs Gergely keleti gyűjtőútjai során találkozott. A keleti hagyományőrző énekesekkel és hangszeres adatközlőkkel a zenekar egy olyan színpadi előadást hozott létre, melynek keretében bemutatják a magyar népzene és a kipcsak török népek zenefolklórja közötti párhuzamokat. 

Agócs Gergelyt (ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz) Kodály Zoltán iránymutatása indította keleti gyűjtőútjára. Kodály Zoltán a magyar népdalok rokonságát cseremisz, nogaj, csuvas, tatár és baskír dallampárhuzamok mentén egyértelműen a nagy eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek népzenéjében állapította meg, s a Magyarság a zenében című, 1939-ben írt alapvető fontosságú tanulmányát e szavakkal fejezte be: „Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.”
 
A Fonó zenekar az Atyai Ág című produkciójával e híd szerep betöltésére törekszik. A zenetörténeti és etnográfiai szempontból is kiemelkedő újdonságot hozó előadás olyan élményt ígér, mely a zenén keresztül visz közelebb identitásunk gyökereihez.
 
Az előadás időpontja és helyszíne: 2019. szeptember 28., 19:30., Csokonai Színház, Nagyszínpad.
 
Fellépő művészek:
 
A Fonó Zenekar:
Navratil Andrea – ének
Agócs Gergely – ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz
Gombai Tamás – hegedű, hegedűkontra
Pál István „Szalonna” – hegedű
D. Tóth Sándor – brácsa, ütőgardon
Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom
Kürtösi Zsolt – bőgő
 
A produkció vendégművészei:
Bolatov Mahmúd – ének, agacskomuz
Halilova Kuszum – ének
(Kumukok, Helli Aul, Karabudahkent rajon, Dagesztán)
 
Szultanbekov Arszlanbek – ének, dombra
Szatirov Iszlam – ének, dombra
(Nogajok, Alakay Aul, Nogaj rajon, Karacsáj-Cserkesz Köztársaság)
 
Taulula Együttes – ének, férfikar (7 személy)
(Balkárok, Kaskhatau, Cserek rajon, Kabard-Balkár Köztársaság)
 
Atangulov Azat  – ének, kuraj
Abubakirova Xenife – ének, doromb
(Baskírok, Boranbaj, Bajmak rajon, Baskortosztán)


Fizetett hirdetés

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Színház,

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Máj 10

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Máj 10

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Carlton Hotel Budapest

A Carlton Hotel Budapest a Halászbástya lábánál fekszik, a Várnegyedben, 200 méterre a h...

2 Romantique Apartman Budapest

Romantique Apartman... Nevét a csodás kilátásroól kapta. A hálószobából a kivilágitot...

3 Hello Budapest Apartman

› KÜLDETÉSÜNK: Évről évre viszont szeretnénk látni Önt. Ezt úgy érhetjük el, ha

Látnivalók a közelben

1 Budapest Bábszínház

Minden ember legelső és egyben meghatározó színházi élménye még kisgyermekként a báb...

2 Iparművészeti Múzeum
Az Iparművészeti Múzeum szecessziós épülete

Budapest egyik legforgalmasabb útján az Üllői úton találhatjuk a Magyar Iparművészeti M...

3 Szabadság tér

Budapest talán legszebb tere, az irredenta szobrok egykori helye az 5. kerületi Szabadság t

Shopping a közelben

1 Buda Anno 1993 Kft.

A Krisztina Antikvárium a Déli pályaudvartól két villamosmegállónyira, a Krisztina téri...

2 Budai Mérleg Gyógyszertár

A gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészek a Magyar Gyógyszerész Kamara tagjai. A Budai M

3 Legrand

A Le Grand a belváros szívében, a Vörösmarty téren helyezkedik el. Vendégeinket átlagon...

Megosztom



Program, esemény kereső Budapest

Partnereink




Facebook