Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Szépművészeti Múzeum Budapest

1146 Budapest, Dózsa György út 41

Szépművészeti Múzeum információk

A Szépművészeti Múzeum állami alapítású és fenntartású országos múzeum Budapesten, épülete a Hősök tere műemlék együttesének része. A múzeum gyűjtőköre az egyetemes művészet, a magyar/magyarországi művészetanyagát átadta a Magyar Nemzeti Galériának, csak néhány magyar művész alkotása található itt (Ferenczy Károly: Archeológia, Rippl-Rónai József). Gyűjteményeiben, melyek az európai képzőművészet minden korszakába bepillantást engednek, a leghíresebb művészek alkotásai is megtalálhatók, műtárgyainak száma jóval meghaladja a százezret.

A Szépművészeti Múzeum története

A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Miután a főváros ingyen átadta a területet, 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra. Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült, először a neoreneszánsz képtárszárny, utána a klasszicista előépület készült el. Az 1906. december 1-jei felavatáson Ferenc József császár és király is részt vett. A múzeumot december 5-én nyitották meg a nagyközönség előtt. Az újonnan átadott épületben az addig különböző gyűjteményekben őrzött képzőművészeti alkotások kaptak helyet és egységes bemutatási lehetőséget.

A II. világháború vége felé számos igen értékes műtárgyat „menekítettek” nyugatra, és az épület is súlyos károkat szenvedett. 1945– 47-ben sikerült a műtárgyak legnagyobb részét visszaszerezni, restaurálásuk és az épület helyreállítása után 1949-ben újra megnyílt a Régi Képtár és az Új Magyar Képtár állandó kiállítása, majd fokozatosan a többi gyűjtemény tárlata is. A magyar művészetet bemutató, egyre gazdagodó gyűjtemény szükségessé tette, hogy azt egy önálló intézményben helyezzék el. A magyar műtárgyakat az 1957-ben megalakított Magyar Nemzeti Galéria vette át, míg a Szépművészeti Múzeum 1974-től az egyetemes művészet emlékeit lett hivatott bemutatni.

A Múzeum gyűjteményei

A múzeum állománya jelenleg hat nagy gyűjteményrészre oszlik

  • Egyiptomi Gyűjtemény
  • Antik Gyűjtemény
  • Régi Szobor Gyűjtemény
  • Régi Képtár
  • Modern Gyűjtemény
  • Grafikai Gyűjtemény

Állandó és időszakos kiállításain a gyűjtemények legjavát mutatja be.

 

Szöveg és kép forrás: Wikipédia

Kép szerzője: Vadaro



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

A Milleniumi emlékmű, avagy Hősök tere – ahogyan még sosem mutatták be

A „nemzet legjobbjainak panteonját”, ahogyan a Milleniumi emlékmű alapötletét Széchen...

A Hősök tere az Andrássy út felől
Hősök tere

A főváros egyik fő jelképe és egyben legismertebb és leglátogatottabb tere, az Andrássy...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Aug 14

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Aug 14

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro......
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Mirage Fashion Hotel Budapest

Az elegáns, 4 csillagos Mirage Fashion Hotelnek 19. században épült bájos villa ad otthont...

2 Pearl of Budapest Apartman

Pearl of Budapest Apartman Budapest központjában található egy egyedülálló építészeti...

3 City Park Apartment Budapest

Ha kényelmes és napfényes szállásra vágyik Budapest szívében, otthonos stúdió apartma...

Shopping a közelben

1 O-Ring Kft.

Kaphatók és rendelhetők: simmeringek, O-gyűrűk, Seeger gyűrűk, hidraulika-pneumatika tö...

3 Pomádé Szépségszalon

Szépségszalonunk a Belvárosban (Szondy u. 55.) 2 éve működik. Minőségi szolgáltatás, ...

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook