Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Játékszín Budapest

1066 Budapest, Teréz körút 48.

Játékszín információk

A Játékszín - kezdeteitől fogva - a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában áll. A nagy átmenő forgalmú helyen álló körúti intézmény közönsége mindig összetett társadalmi rétegekből tevődött össze.
Kezdetben a Gyár utcai indítóház, majd a Nyugati pályaudvarra érkező és induló vonatok közönségét is befogadták a különböző elnevezésű kabarék, s amikor Nagy Endre és Salamon Béla Terézkörúti Színpada helyett a Kamara Varieté vette át a szerepet: kicserélődött a Lipótváros, az Új-Lipótváros, a Terézváros polgárainak törzsközönsége. Vegyesebb publikum foglalt helyet a nézőtéren.
A Terézkörúti a pesti Broadway-nak nevezett Nagymező utcai szórakozónegyed külvárosa volt. A pesti Broadway azonban több volt a Nagymező utcánál. Hozzátartozott a Szerecsen (ma: Paulay Ede) utca, valamint a Révai utcai Folies Caprice (a mai Vidám Színpad). Nem szokás megemlékezni róla, de az Operaházat, a Fővárosi Operettszínházat is a nevüket gyakran cserélő kisebb színházakat magába foglaló Broadwayhoz szorosan hozzátartozott.
A mai színház helyén működött különböző elnevezésű kabarék voltaképp a bordélyházak előszobái voltak. Amikor Ferenczy Károly átépítteti a helyiséget, s kaput nyit a mellékutca helyett a főútvonalra, akkor szűnik meg a bordélymelegedő jellege a kabarénak.
Forrás: Port.hu


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Budapesten

Béke Hotel

A 2013-ban fennállásának 100. évfordulóját ünneplő a Radisson Blu Béke Hotel a fővár...

New Orleans Music Club - Budapest
New Orleans Music Club

Mulató, vacsora, tánc. Na, most már megmondjuk, hogy olyan nagyon szerencsések vagyunk! His...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Színházak,

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 21

Nadányi Zoltán Művelődési Központ programjai
A Nadányi Zoltán Művelődési Központ aktuális programjai.
Hajdúszoboszló

Jan 21

Magyar kultúra napja meghívó Berettyóújfalu
Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait 2022. január 21-én a magyar kultúra napja alkalmából sze...
Városom.hu

Jan 21

Berettyóújfalu, mindannyiunk városa kiállítás megnyitó
"Berettyóújfalu, mindannyiunk városa" kiállítás megnyitó
Városom.hu

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Interflat Hostel & Apartments Budapest

Az elragadó történelmi épület hangulata a modern világ kényelmével párosítva vár ben...

2 West Side Hostel Budapest

Kedves Budapestre látogató Vendégek! A West Side Hostel Budapest frekventált helyén, a Ny...

3 Alexa Apartment Budapest

Csendes utcában, a tágas szállás nagyobb családok vagy baráti társaságok fogadására a...

Shopping a közelben

3 Laczó Optika Kft.

Üzletünkben a komputeres szemvizsgálatot követően, több száz keret közül választhatja...

Megosztom



Látnivaló kereső Budapest

Partnereink




Facebook